DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hülkenberg: Sírni tudnék, ha a Red Bullra nézek

Nico Hülkenberg volt a Red Bull megüresedő ülésének egyik várományosa, aztán a csapat végül Sergio Perezt választotta. „Inkább nem is nézek oda, mert sírni tudnék” - viccelt Hülkenberg.

Miután Alexander Albon sem váltotta meg a világot Max Verstappen csapattársaként, a Red Bull a 2020-as szezon második felétől elkezdett – tőlük szokatlan módon – az akadémiájukon kívülről érkező pilóta után nézni.

Bár Nico Hülkenberg sokáig tárgyalásban állt Dr. Helmut Markóékkal, pozícióján pedig csak segítettek erős beugrásai a Racing Pointhoz, de a Red Bull végül az év második felére megtáltosodó Sergio Pereznek szavazott bizalmat, akinek azóta voltak villanásai, de igazán jó eredményt egyelőre nem tudott felmutatni az eddig eltelt két futamon.



A német pilóta még ma is félig-meddig keserű szájízzel beszél a történtekről: „Inkább nem is nézem, hogy hol tart a Red Bull, mert rám törne a sírás” – mondta kissé elviccelve a dolgot Hülkenberg a Ziggo Sportnak. „Nem is gondolok rá. A szezon második felében végig tartottuk a kapcsolatot, aztán az utolsó néhány versenyen Perez nagyon jól teljesített, a bahreini győzelmével pedig el is dőlt, hogy számomra itt a vége.”

Ehelyett idén az Aston Martin és a Mercedes tartalékosa lett Hülkenberg, aki tisztázta, hogy ez mit is takar pontosan: „Sokkal inkább az Aston Martin tesztpilótája vagyok, a mercedeses meló csak néhány versenyt érint. Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries a Formula-E-ben és a WEC-ben is érdekeltek, így néhány versenyen be kell ugrani helyettük.”

„Ezen alkalmakkor az én dolgom kisegíteni a csapatot” – mondta Hülkenberg, aki arról is beszélt, csapattársa, Sebastian Vettel mennyire gyengén kezdett az Astonnál, s megkérdezték, átveheti-e honfitársa helyét év közben.

„Szerintem végig fogja csinálni ezt a szezont és még nem tudta megmutatni, mire képes igazából. Egy kis időre van szüksége, mivel még nem érzi magát kényelmesen a volán mögött, de ezt a stopperen is láthatja mindenki, ugyanakkor ez nem az én döntésem lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: