OlaszNagydíj
Sainz nem tud rájönni, hogyan nyerhetett volna Monzában
Már minden létező modellt lefuttatott a fejében Carlos Sainz az elmúlt hétvégi Olasz Nagydíj kapcsán, de nem talált olyan forgatókönyvet, amelyben legyőzhette volna Pierre Gaslyt. Arra jutott, hogy ennek csak egy oka lehet.
részletekAmiben az Alpha Tauri évekkel a Mercedes előtt jár
Ha a bajnokcsapat is rendelkezne ezzel a megoldással, Lewis Hamilton megnyerte volna az Olasz Nagydíjat: Graham Watson rendelkezik egy hangsegéddel, amit ő szőke amerikainak hív.
részletekBottast nem hozta lázba a monzai közeledés
Idén második alkalommal végzett Lewis Hamilton előtt a Mercedes finnje, mégsem elégedett, szerinte ugyanis ennél jóval több pontot kellene hoznia csapattársán, ha életben akarja tartani az esélyeit.
részletekKvjat: Gyorsabb voltam, csak minden félrement
Az Alpha Tauri másik pilótája, Danyiil Kvjat gratulált ugyan francia csapattársa győzelméhez, de úgy érzi, a verseny elején ő diktált jobb tempót, csak épp ő ráfizetett a biztonsági autó beküldésére.
részletekVettel: Azért vagyunk ebben a helyzetben, mert ezt érdemeljük
A négyszeres világbajnok szerint mindennek oka van az életben, így annak is, hogy a Ferrari rettenetesen szenved idén. Ennek ellenére azon dolgoznak, hogy a szezon végéig feljavuljanak.
részletekAz új szabály gátolta a Mercedesek felzárkózását?
Az időmérőn ugyan megmaradt az előnyük a motormód-változtatás tiltásával is, a versenyen azonban Toto Wolff és a pilóták szerint is közrejátszott ez abban, hogy nehezebben előzgették a többieket.
részletekRaikkönen kioktatja a csapatát: „Hol vannak a paplanok?”
Az Olasz Nagydíj piros zászlóval való megszakításakor Kimi Raikkönen hamar észlelte, hogy kivételesen erős pozícióba került az újraindításra, ezért semmit nem bízott a véletlenre: ő magyarázta csapatának, hogy mit kell csinálni.
részletekKészen áll a Red Bullra Gasly – de nem tervezik visszahívni
Az Olasz Nagydíj eseményeit ismerve adja magát a felvetés: nem akarja a Red Bull visszacserélni Gaslyt és Albont? A francia úgy gondolja, a jó eredményekért jutalom jár, Helmut Marko szerint viszont az Alpha Taurinál is szükség van egy csapatvezérre.
részletekMiért nem hátrafelé tolták Magnussen autóját, amikor ott volt a rés?
Kevin Magnussen az Olasz Nagydíj 18. körében megállt autóját olyan helyen parkolta le a füvön, ahol nyílást látott a szalagkorláton, ám a pályabírók mégis a bokszutcába tolták, ezzel megalapozva az őrült versenynek. Lewis Hamilton értetlenkedik, Michael Masi válaszol.
részletekPerezt meglepte, hogy nem büntették Norrist
A McLaren fiatal britje egyértelműen feltartotta a bokszbejáratnál, és ezzel siklott félre a Racing Point mexikóijának addig ígéretesen alakuló versenye a vasárnapi F1-es Olasz Nagydíjon.
részletekHamilton Gaslyről: Ez fájhat a Red Bullnak
Nem győzte dicsérni az új győztest a hatszoros F1-es világbajnok, aki szerint a franciával nem bántak igazságosan a Red Bullnál, így monzai sikere különösképp elégtételt jelenthet számára.
részletekEzért kényszerült kiállni Verstappen
Eleve rossz napja volt a hollandnak, a sorsát pedig egy motorprobléma pecsételte meg véglegesen. A Red Bull versenyzői remélik, az Alpha Taurinál eközben rendesen megünneplik Pierre Gasly győzelmét.
részletek