DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: Ha kívül próbálkozol, Max leszorít

A hétszeres F1-es világbajnok szerint a hollandot képtelenség külső íven megelőzni, éppen ezért eddig mindig el is kerülte inkább a balesetet vele – és nem érti, vb-riválisa miért nem tett ugyanígy.

A múlt hétvégi Formula-1-es Olasz Nagydíj elsősorban Max Verstappen és Lewis Hamilton féltávnál történt ütközéséről marad emlékezetes. A két világbajnoki aspiráns ugyanakkor már a verseny legelején is egymás mellé került, ám akkor a brit próbálkozott egy külső íves előzéssel a második sikánban. Ennek kapcsán a Mercedes pilótája úgy látja, holland ellenfele ellen ez a típusú manőver gyakorlatilag kivitelezhetetlen, mivel sosem hagy helyet a riválisnak – minderről a GPFans hasábjain beszélt:

verstappen-hamilton-monza-lap1-redbull



„Ha megnézzük a verseny rajtját, egy ugyanilyen vagy hasonló incidens történt, amikor megpróbáltam kívülről körbeautózni Maxet. Mindketten élversenyzők vagyunk komoly tapasztalattal, és tudom, hogy nem tudom kívülről megelőzni Maxet. Láthattuk Imolában is. Leszorít a pályáról. Láthattuk a monzai 4-es kanyarban is, hogy nem hagy helyet neked a pályán. Ezért minden esetben kihátráltam a manőverből, hogy elkerüljem a balesetet, és rámentem a kerékvetőkre.”

Érdekesség, hogy az első kanyarkombinációban történt ütközésük után Verstappen is pontosan azzal vádolta Hamiltont, hogy nem hagyott neki elég helyet, hanem folyamatosan szorította le őt a pályáról. A balesethez vezető jelenetsorról viszont másképp vélekedett az összetettben ötpontos hátrányban lévő regnáló világbajnok:

„Előbbre voltam az 1-es kanyarban” – mutatott rá Hamilton. „Hagytam elég helyet, egy autónyi szélességet kívül a kanyarbejáraton, de hasonló tempóval érkeztünk meg a kanyarba, én pedig előbbre voltam a 2-es kanyarhoz érkezve is. Végül elveszítette az irányítást, amikor ráhajtott a kerékvetőre, így belém jött. Nem érzem úgy, hogy hibás lennék, mivel hátulról jöttek belém. Van egy pont, amikor be kell látnod, hogy nem fogod tudni megcsinálni a kanyart, így át kell vágnod. Alapvetően mindenki átment a kerékvetőkön, és nem is teljesen értem, Max miért nem.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: