DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Kaphattak volna mindketten büntetést”

Max Verstappen és Lewis Hamilton monzai ütközése mindkettejük kiesésével ért véget, mégis a holland húzta a rövidebbet, miután ő még büntetéssel is gazdagodott az eset után. Ezt mára már elfogadták.

1-1 az állás eddig Verstappen és Hamilton között, már ami az ütközéseiket és az értük kapott szankciókat illeti. Miután a silverstone-i karambolban a britet találták vétkesnek, ezúttal a Red Bull bajnoki éllovasa járt rosszabbul; a jövő heti Orosz Nagydíjat eredeti rajtpozíciójához képest három hellyel hátrébbról kezdheti majd.

A karambol újfent kiélezte a konfliktust a két istálló között. A Mercedes természetesen Verstappent érzi hibásnak – sőt, szerintük ezt a Red Bull is pontosan így gondolja –, míg az energiaitalosok inkább versenybalesetnek látják a történteket.

Christian Horner legalábbis azon melegében így nyilatkozott, de napokkal később, amikor már kissé lecsillapodtak a kedélyek, sem változott a véleménye. A csapatfőnök a Red Bull hivatalos oldalán szólalt meg ismét az ügyről, nem vonva kétségbe versenyzője felelősségét, de egyúttal némi következetességet is javasolva a versenyfelügyeletnek. „Még ma is ugyanúgy vélekedek erről. Mindketten kivették a részüket belőle, és nehéz csak az egyik vagy csak a másik félre hárítani a felelősséget. Az FIA adhatott volna ugyanolyan büntetést mindkettejüknek, de Max hibájának tekintették” – tartott igényt némi arányosságra a brit.



Az ügy azonban lezárva, és Horner elmondása szerint a csapat tovább is lépett. Nem engedték el az Orosz Nagydíjat, de még keményebb küzdelemre készülnek, mint egyébként. „Mivel nem fejezte be a versenyt, az egyetlen opció a rajtbüntetés volt. Ezt el is fogadjuk. Átböngésztem az Orosz Nagydíjon elért eredményeket, és 2018-ban Max utolsóból lett első, mielőtt kiállt kereket cserélni. Tavaly másodikak lettünk, de nyernünk még sosem sikerült itt. Ez Mercedes-pálya. Monzára és Szocsira is úgy készültünk lélekben, hogy a Mercedesé, szóval kihívás lesz.”

Egyvalamivel azonban elégedett: az F1 biztonságával. Ijesztő lett a csattanás végeredménye, mégis mindkét pilóta épségben szállt ki az autójából, aminek a csapatfőnök örül. Azt is elhintette, Verstappent épp ezért nem szabad meghurcolni a rideg viselkedése miatt. „Kellemetlen volt, de mindkét pilóta azonnal megerősítette, hogy jól van. Lewis még tolatni is megpróbált, hogy visszatérjen a versenybe, és az orvosi autóra sem volt szükség. Hálás vagyok, hogy a glória tette a dolgát. Szerintem most a leghangosabb kritikusai is meggondolták magukat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: