DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 24. vasárnap

Norris

A McLaren versenyképes autóval kezdené a 2023-as szezont

Már a következő szezonra koncentrálnak a wokingi alakulatnál, a sikerekhez pedig úgy érzik, az idei autó tulajdonságaiból is sokat meríthetnek. Erről a csapatfőnök és a technikai igazgató beszélt nemrégiben.

részletek

Norris: Az autó nem illik a stílusomhoz

Sokan vélik úgy, hogy a McLaren idei autója Lando Norrisnak fekszik jobban, azonban a brit versenyző úgy látja, inkább a csapattársára lett szabva. A fiatal pilóta szerint sokan tévednek ebben.

részletek

Hamilton igyekszik támogatni a fiatalokat

A hétszeres világbajnok szerint fontos, hogy a tapasztalt versenyzők segítsék a fiatal titánokat, akik véleménye szerint még nem teljesen tudják eldönteni, hogyan menedzseljék pályafutásukat.

részletek

Norris úgy érzi, már most ő a csapat vezére

A McLaren ifjú brit pilótája nem tart attól, hogy Oscar Piastri érkezésével jövőre neki kell a vállára vennie a csapatot, hiszen érzése szerint már most is abban a pozícióban van a wokingiaknál.

részletek

Rosberg: Norris véget vethet Piastri karrierjének

Nico Rosberg szerint Piastri bátor döntést hozott a McLarenhez való igazolással, azonban figyelmeztetett – a dolog hamar a visszájára fordulhat, amennyiben az ausztrál vereséget szenved Norristól.

részletek

Norris szerint nincs sorrend a McLarennél

Cáfolja azt a felvetést a fiatal brit pilóta, hogy sorrendet alkalmaznának a McLaren csapatánál a versenyzők között. Norris úgy véli, túl sok vita van erről a témáról.

részletek

Norris: Nem a hetedik helyekért vagyok itt

Elégedett vele a McLaren versenyzője, hogy pillanatnyilag ő áll a legjobban a nagycsapatok versenyzői mögött, de hosszú távon a célja az, hogy futamgyőzelmekért harcolhasson az F1-ben.

részletek

Norris szerint túl sok hibát vétett a McLaren

A wokingiak a második rajtsor kisajátítása után csupán egy hetedik helyet tudtak felmutatni a vasárnapi Olasz GP-n, Norris szerint azonban könnyedén az első ötben végezhettek volna a hibák nélkül.

részletek

A második sorból is az Alpine-ra koncentrál Norris

A rajtbüntetéseknek köszönhetően a harmadik és negyedik pozíciókból vághat neki a két McLaren az F1-es Olasz Nagydíjnak, de a jó lehetőség mellett is elsősorban a fő riválist győzné le a fiatal brit.

részletek

Norris negyedikként végzett, de pesszimista

A McLaren brit pilótája örül, hogy a gyenge első edzéshez képest hatalmasat fejlődtek késő délutánra, ám úgy érzi, az Alpine még mindig jobb. A versenyen pedig a Red Bullok gyorsan megelőzik majd.

részletek

Norris: Az Alpine rossz munkát végez

A brit szerint a franciák autója jelentősen gyorsabb volt egész évben, úgyhogy előrébb kellene lenniük a tabellán és a jelenlegi 24 pontos előny nem tükrözi a valóságot.

részletek

Norris: Bosszantó Fernando mögött végezni

A McLaren brit versenyzője nagyon elégedett volt a csapat által végzett munkával Zandvoortban, azonban csalódottságát fejezte ki, amiért nem sikerült Fernando Alonso előtt célba érnie.

részletek