DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Kicsit hamarabb kellene fékeznie” – tanácsolja Norris De Vriesnek

Bár a McLaren versenyzőjének nem nyerte el tetszését Nyck de Vries megmozdulása, elismerte, nem ezen múlott az eredmény. A MCL60-asnak nem ízlett Miami.

A bakui fellángolást követően egy újabb pocsék hétvégén van túl a McLaren alakulata: Lando Norrist a 17., Oscar Piastrit pedig csupán a 19. pozícióban intette le a kockás zászló a Miami Nagydíjon. A brit versenyző dolgát Nyck de Vries sem könnyítette meg, az AlphaTauri holland pilótája a rajtot követően mérte el a féktávot az 1-es kanyarba menet, megtaszajtva ezzel az éppen előtte haladó Norrist. A mclarenest némileg frusztrálta De Vries manővere, de elismerte, nem ezen múlott a futama.

„Az utóbbi időben gyakran csinálja ezt, meg kellene próbálnia hamarabb fékeznie” – szúrt oda Norris a holland újoncnak. „Ugyanakkor nem befolyásolta a napomat, nem is tudom, mekkora kár keletkezett az autómon. Egy kicsi biztosan, de nem ebből fakadt a tempóhiányunk, egyszerűen nagyon lassúak voltunk ma.”



A tíz ponttal az egyéni összetett kilencedik helyén álló Norris szerint egyszerűen majdnem minden ellenük szólt Miamiban. „Több oka is van a gyenge teljesítménynek: a pálya nem feküdt nekünk, a nyújtott kanyarok és az új aszfalt sem tetszett az autónak, valamint a hőmérséklet is megnehezítette a dolgunkat. Rengeteg összetevője van, illetve senki sem volt lassú ezen a hétvégén, talán egyedül az AlphaTauri mondhatja el ezt magáról rajtunk kívül” – idézi a britet a MotorsportWeek.com.

„Az Alfa Romeo és a Haas elképesztően gyorsak voltak, az Alpine pedig egy teljesen más tempót mutatott, mi viszont nem sokat léptünk előre az előző hétvégékhez viszonyítva. Mindenki nagyot fejlődött, ez pedig nagymértékben az autók karakterisztikáján múlik” – zárta gondolatait a McLaren versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: