DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A McLarené lenne a legjobb pilótapáros?

Lando Norris úgy érzi, Oscar Piastri közelebb van hozzá, mint tavalyi csapattársa, a nagyfőnök pedig arról beszélt, hogy az ausztrál a jövő világbajnoka.

A McLaren tavaly úgy döntött, hogy az Alpine orra elől elhappolt Oscar Piastri beültetése érdekében egy évvel a szerződése lejárta előtt elbocsátja Daniel Ricciardót, aki egyetlen csodálatos monzai hétvégét leszámítva nem tudott megfelelni az elvárásoknak. A fiatal tehetség egyelőre tartani tudja a lépést Lando Norrisszal, hiszen az időmérőkön mindössze 67 ezred az átlagos lemaradása a brittől, aki nemrég úgy nyilatkozott új csapattársáról, hogy nagyon kedveli őt, és keményebb küzdelemre készteti csapaton belül, mint azt Ricciardo tette az elmúlt két évben.

Norris azt is elmondta, hogy a csapaton belüli dinamika nem sokat változott azzal, hogy az egyik ausztrált egy másik váltotta mellette, s karrierje során először ő a rutinosabb versenyző csapattársánál: „Nem sok minden változott ahhoz képest, ahogyan Daniellel dolgoztam. Talán kicsit jobban támaszkodnak rám, mert rendelkezem tudással a tavalyi évekről, így végig tudom követni a fejlesztést a tavalyi évről az ideire és hasonlók.”

mclaren-2023_1



„Ezenkívül viszont mindketten elmondjuk az érzéseinket azt illetően, hogy mi történik az autóval, hogy mit szeretnénk az autótól, és ez nagyon jól összehangolódik. Nem mondhatnám, hogy a vezetési stílusunk teljesen megegyezik, de általában ugyanarra teszünk megjegyzéseket és ugyanarra panaszkodunk” – mondta a brit, aki a csapat első embere, Zak Brown szerint tökéletes párost alkot Piastrival:

„Oscar lenyűgöző attól a pillanattól kezdve, hogy beült az autóba” – nyilatkozta Brown. „Nagyon érett, nagyon koncentrált, nagyszerű a technikája. Éppen ezért nem is tudnék jobb kombinációt elképzelni, mint ők Landóval. Oscar fantasztikus munkát végez, a köridői szintben vannak Landóval, és erre van szükségünk.”

„Egyértelmű, hogy egyetlen nagyobb hibát sem követett el, persze még keresi a határait, egyszer-egyszer blokkolta kerekeit” – folytatta Brown. „A jelek egyelőre arra mutatnak, hogy a jövő világbajnoka versenyez nálunk, most már csak azon kell dolgoznunk, hogy gyorsabb autót adjunk neki” – mondta a McLaren vezérigazgatója, aki azt is aláhúzta, hogy nem gondolja, hogy a közeljövőben bárkinek erősebb párosa legyen, mint az övék.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: