MonacóiNagydíj
Ez volt a harmadik monacói edzés
Az első két szabadedzés alapján úgy tűnt, a Mercedes végképp leküzdötte azt a gyengeségét, hogy Monacoban képtelen az igazán jó teljesítményre - csütörtökön brutális fölényben voltak mindenkihez képest. Szombaton jött a harmadik gyakorlás.
részletekA hibák miatt letekerték a Renault-motorokat
Az évad elején tapasztalt meghibásodások miatt a Renault-motorokat csökkentett üzemmódban használták hetek óta. Mostantól azt ígérik, a Mercedes és a Ferrari szintjén lesznek az erőforrások.
részletekCristiano Ronaldo Hamilton vendége Monacóban
Lewis Hamilton a Juventus és a portugál válogatott szupersztárját és kisfiát látta vendégül a Mercedes garázsában. Az ötszörös aranylabdás és az ötszörös világbajnok jó barátságban vannak.
részletekHelyszíni: Kubicáról pletykálnak Monacóban
Niki Lauda halála, a Mercedes fölénye és a Ferrari gyengélkedése áll a középpontban a Monacói Nagydíjon, de a paddockban ezeken túl is hallani olyan pletykákat, amelyek a közeljövőben akár forró témává is válhatnak. Például a lengyelek nagy visszatérőjéről, Robert Kubicáról is pusmognak ezt-azt…
részletekExkluzív: Kérdőre vonták a Ferrari csapatfőnökét Monacóban
A jelenlegi Ferrari egy fiatal csapat – egyebek mellett ezzel indokolta a Scuderia idei döntését nem is olyan régen a csapatfőnök, Mattia Binotto, akinek Monacóban nekiszegezték a kérdést: mit ért az alatt, hogy „fiatal” a sportág történetének legpatinásabb csapata? A szakvezető elismerte, Vettelnek lehet oka arra idén, hogy frusztrált legyen.
részletekSem ünnepelni, sem versenyezni nem szeretne Raikkönen a hétvégén
Kimi Räikkönen legszívesebben valahol egészen máshol lenne ezen a hétvégén. A Monacói Nagydíj enyhén szólva nem a kedvence. Már az autóversenyzés sem érdekli a finnt?
részletekHárom rövid mondattal összegzi edzéseit Raikkönen
A második szabadedzésen a legjobb 10 között végzett mindkét Alfa Romeo. A csapatnak problémamentes, eredményes csütörtöki napja volt – ha akarnánk, sem tudnánk ennél többet kiolvasni Kimi Raikkönen szokásosnál is velősebb nyilatkozatából.
részletekHelyszíni: A Ferrari már fogadkozni sem mer
Egyelőre úgy tűnik, hogy bejönnek az előzetes jóslatok: a Monacói Nagydíj első edzésnapján a Mercedes olyan csapást mért az ellenfelekre, hogy arra nehéz bármit mondani. A fölény hatására a Ferrarinál például már fogadkozni sem mernek: Mattia Binotto csapatfőnök és a gárda többi tagja is elismerte, hogy egyelőre nem képesek többre…
részletekRicciardón kifogtak a rázókövek
Fejvakarással zárult a csütörtöki F1-es edzésnap a Renault pilótáinak, akik délután az utolsó ötben találták magukat. Ricciardo autója nehezen viseli a rázós utcai pályát.
részletekLeclerc: Semmi pánik, másodikak még lehetünk
Csupán 10. helyen végzett a második szabadedzésen a monacói pilóta, aki elmondta, a Ferrari nem boldogul a gumikkal. Bár ennél jobb eredményt vár, a Mercedest foghatatlannak érzi.
részletekSokkal vezethetőbb az idei Mercedes Monacóban, mint a korábbiak
Hamilton mindkét szabadedzést behúzta csütörtökön, Bottas pedig arról beszélt, hogy a W10-et könnyebb és élvezetesebb vezetni az utcai pályán, mint az előző konstrukciókat.
részletekKubica: Monaco a lehető legrosszabb a Williamsnek
Robert Kubica, az utóbbi időben már megszokott módon teljesen utolsóként zárta az első napi szabadedzéseket, bár nagyon közel volt csapattársához. A monacói pálya viszont kihozza az autó gyengeségét.
részletek