MonacóiNagydíj
A második monacói szabadedzés percről percre
Az első szabadedzésen Mercedes-Red Bull-Ferrari erősorrend mutatkozott, a Haasnál technikai problémák adódtak, a Carlos Sainz pedig el sem hagyta a garázst. Lássuk, mit tartogat a második gyakorlás
részletekWolffot magával sodorta a gyász
A Mercedes F1-es vezetője nehezen tér magához Lauda elvesztését követően: az utóbbi napjai borzasztóak voltak, jelenleg élőhalottnak írja le magát. Kérdés, így hogyan vezényli le a csapat hétvégéjét.
részletekFekete zászló és Mercedes-siker az első edzésen
A Haasnál egy áramszünet okozott galibát, a két Mercedest pedig Max Verstappen választotta ketté. A Ferrari csak a negyedik-ötödik helyen zárta az első szabadedzést.
részletekAz első gyakorlás történései fekete zászlóstul
Indul az utcai őrület, kövessétek a monacói nyitóedzés minden történését élő szöveges közvetítésünkön keresztül!
részletekNem csak a Ferrari bukott a fejlesztésekkel
Óriási reményekkel várták Barcelonát a Ferrarinál, de a frissítések ellenére az istálló csúfosan leszerepelt. Nem voltak azonban egyedül ezzel, a Racing Pointnál is visszafelé sült el a sok újítás.
részletekWatson: Szánalmas, hogy Hamilton nem tudott pár jó szót szólni Laudáról
Niki Lauda egykori csapattársa, John Watson szánalmasnak nevezte Lewis Hamiltont, amiért a háromszoros világbajnok halálára hivatkozva kihúzta magát a sajtókonferencia alól. Helyette Bottas ült be.
részletekLeclerc: Megpróbálunk végre fordítani
Bár eredményesen zárta a Ferrari a múlt heti, kétnapos tesztelést, Charles Leclerc továbbra is a Mercedest tartja a legesélyesebbnek Monacóban. De mindent megtesznek, hogy a rivális elé kerüljenek.
részletekMilyen időjárás várható a Monacói Nagydíjon?
Ezentúl megkíséreljük veletek megosztani minden versenyhétvége előtt, milyen időjárási körülményekre lehet számítani az adott nagydíjon. Lássuk, mi várható Monacóban, az F1 legikonikusabb pályáján!
részletekRaikkönen esete a 300-zal, ami nem érdekli
A legendás film nyomán spártainak öltöztette pilótáját az Alfa Romeo, így állítva emléket Kimi Raikkönen 300. F1-es nagydíjrészvételének, ami ezen a hétvégén, Monacóban érkezik el. Gondolhatjuk, a finnt mennyire izgatja mindez.
részletekNe maradj le semmiről a Monacói Nagydíjon!
Szokás szerint már csütörtökön megkezdődik az F1-es program Monacóban, de lesz Formula-E, WRX és ezen a hétvégén rendezik az idei Indy500-at is. Mutatjuk a programot.
részletekRicciardo: Ha az autó is úgy akarja, elöl leszek
A Renault-val először indul Daniel Ricciardo Monacóban, az ausztrál pedig optimista azt illetően, hogy akár még a mezőny elejébe is kvalifikálhatja magát. Kubica renault-s dobogójából merít erőt.
részletekEgy éve cserélték ki Verstappent
Immár 12 hónapja, hogy Max Verstappen átélte sorsfordító versenyét, a Monacói Nagydíjat, amelyet kivetően mentálisan egy új szintre emelkedett. Csapatfőnöke fenomenálisnak nevezte a teljesítményt.
részletek