DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Sokkal vezethetőbb az idei Mercedes Monacóban, mint a korábbiak

Hamilton mindkét szabadedzést behúzta csütörtökön, Bottas pedig arról beszélt, hogy a W10-et könnyebb és élvezetesebb vezetni az utcai pályán, mint az előző konstrukciókat.

Az előző három szezonban a Mercedes gyenge pontja volt a Monacói Nagydíj – 2017-ben még a dobogóra sem állt fel a csapat –, idén azonban úgy tűnik, a W10 karakterisztikájának kiválóan megfelel a szűk lassú pálya. A csütörtöki edzésnapon Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a két legjobb köridőt autózták, a csapattársak között mindössze 0,081 másodperc jelentette a különbséget, a harmadik Sebastian Vettel Ferrarival viszont 0,763 másodpercet kapott.

„Jó nap volt számunkra a pályán” – nyilatkozta a Mercedes sajtóanyaga szerint Bottas. „A korábbi években néha úgy éreztem, nehéz itt az autót vezetni, ma viszont nagyon vezethető, készséges és élvezhető volt. Ezen a pályán meg kell találni a határokat, én pedig kényelmesen éreztem magam, miközben közeledtem a limithez, ami jó jel. Most a beállítást kell finomhangolni, és biztosra menni, hogy a helyes irányba tartunk. Úgy vélem, jó formában kezdtük a hétvégét, de Monacóban vagyunk, ahol bármi megtörténhet.”



Az 1:11,118-as kört megfutó Hamilton így értékelt: „Minden versenyző számára álom Monacóba jönni, és olyan autóval rendelkezni, amellyel kiaknázhatók és becsatornázhatók a képességei. Igazán büszke vagyok a csapatra, célunk pedig természetesen az, hogy igazán pozitív dolgot hajtsunk végre a hétvégén. Apró változtatások történtek a két edzés folyamán és között, a beállítással viszont meglehetősen elégedett voltam.”

„Minden évben, mikor visszajövünk ide, a sebesség nő, ami a korlátok mellett elsuhanva jól érzékelhető. A 12-es kanyarba menet igen nagy a tempó, szemben a falban. A Casino felé vezető emelkedőn ugyanaz a helyzet. Hihetetlenül intenzív, nagyon fókuszáltnak kell lennünk” – beszélt Monaco sajátos kihívásáról Hamilton.

Tökéletesen azonban még a Mercedesnél sem működik minden az első napon Monacóban. A mérnöki stábból Andrew Shovlin elmondta, az első számú probléma most a lágy abroncs működésre bírása az első gyorskörben. Hozzátette, a pénteki szünnap kapóra jön, a tartalékpilóta Esteban Ocont is bevetik a szimulátorban, hogy szombatra megtalálják a megoldást.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: