DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen esete a 300-zal, ami nem érdekli

A legendás film nyomán spártainak öltöztette pilótáját az Alfa Romeo, így állítva emléket Kimi Raikkönen 300. F1-es nagydíjrészvételének, ami ezen a hétvégén, Monacóban érkezik el. Gondolhatjuk, a finnt mennyire izgatja mindez.

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy Raikkönen ezen a hétvégén „ünnepli” F1-es karrierje egyik mérföldkövét, mert sokkal inkább csak tudomásul veszi azt. És valószínűleg csak azért tud róla, mert a csapat jelezte ezt felé: a mezőny legidősebb és legrutinosabb tagja 300. alkalommal érkezik Formula-1-es pilótaként a hétvégi Monacói Nagydíjra. Egész konkrétan ez még csak a 297. rajtja lesz, hiszen nem startolt el a Michelin-bojkott miatt a 2005-ös USA Nagydíjon, a felvezető kör előtt történt műszaki hiba okán a 2017-es Malajziai Nagydíjon, és az akkori furcsa piros zászlós szabály értelmezésében a 2001-es Belga Nagydíjon sem, az Alfa Romeo azonban ezt a hétvégét tartotta ideálisnak az ünneplésre.

rai



A finn 300. nagydíjrajta így, ha minden jól megy, az Osztrák Nagydíjon jön majd el, de ez csak formaság, hiszen ötödik tagként egész biztosan belép a 300-asok klubjába Rubens Barrichello, Fernando Alonso, Michael Schumacher és Jenson Button mellé, ha pedig kitölti jövő év végéig szóló szerződését, akkor visszavonulásakor már ő lesz minden idők legtöbb rajttal rendelkező F1-es versenyzője.

Az Alfa Romeo a 300 című, a thermopülai csata eseményeit feldolgozó történelmi film plakátjáról kölcsönzött ötletet a hétvége dizájnjához, felcserélve a főszereplő Gerard Butler fejét Raikkönenére.

A finnek változó szerencséje volt karrierje során Monacóban: 16 nekifutásból négyszer állt dobogón, a legutóbb 2017-ben a Ferrarival, egyetlen itteni győzelmét pedig 2005-ben aratta a McLaren színeiben. Bár az pálya sajátos karaktere hajlamos összekuszálni az erőviszonyokat, Raikkönen idén a középmezőnybe tartozó Alfa Romeóval már nem alapozhat kimagasló eredményre. A hétvége előtt köré kerített felhajtást is két bővített mondattal elintézte.

„Mindenki a 300. versenyemről beszél, de engem ennél jobban érdekel a teljesítményünk. A barcelonai teszt fontos volt számunkra, hiszen segítségével jobban megvilágosodtunk a problémáinkat illetően, de őszintén szólva fogalmam sincs, mennyire passzol az autónk Monaco utcai pályájához” – fogalmazott.

Raikkönen egy másik, a hétvégével kapcsolatos vállvonogatása azonban igazolódni látszik: amikor múlt héten, a barcelonai teszt során megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy esőt jósol az előrejelzés a monacói hétvégére, azt mondta, hogy ekkora időtávlatból még kár emiatt aggodalmaskodni. Lehet, hogy igaza lesz, hiszen egy nappal a nagydíjhétvége kezdete előtt már jelentősen kisebb valószínűség mutatkozik az esőre, s inkább száraz hétvége van kilátásban.

Kimi300-1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: