DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Exkluzív: Kérdőre vonták a Ferrari csapatfőnökét Monacóban

A jelenlegi Ferrari egy fiatal csapat – egyebek mellett ezzel indokolta a Scuderia idei döntését nem is olyan régen a csapatfőnök, Mattia Binotto, akinek Monacóban nekiszegezték a kérdést: mit ért az alatt, hogy „fiatal” a sportág történetének legpatinásabb csapata? A szakvezető elismerte, Vettelnek lehet oka arra idén, hogy frusztrált legyen.

Csillogtak-villogtak a felkészülési időszakban, a szezonnyitány óta azonban totális összezavarodottság látható a Ferrari istállón, amely képtelen felvenni azt a ritmust, amelyet a turbós hibridkorszak kezdete óta domináló, ám idén még a szokásosnál is meggyőzőbben kezdő Mercedes produkál. A gárda képviselői az ausztráliai évadnyitó óta a magyarázkodás mindenféle változatát elsütötték már, s amikor azt gondolhattuk, hogy lassan ezen a téren is kifogynak a puskaporból, Mattia Binotto előrukkolt valami újjal. Az együttes főnökeként az első idényét töltő szakember a Monacói Nagydíj előtti napokban azt találta mondani, hogy a gyengélkedésben fontos szerepe van annak is, hogy jelenlegi formájában a Ferrari egy fiatal társaság.

Más sem kellett a nemzetközi sajtó képviselőinek, a nonszensznek ható kijelentés után a csapatfőnök nyakába ugrottak a Ferrari által szervezett csütörtöki sajtóértekezleten, ahol nekiszegezték a kérdést: mit ért az alatt, hogy a Scuderia „fiatal”? „Hogy mit értettem ezalatt? Nos, jómagam ugyan nem vagyok éppen fiatal, viszont sokan vannak a csapatban, akik a közelmúltban kerültek új pozícióba. Ilyen vagyok én magam is, nemrégiben vettem át a csapatfőnöki tisztséget, de a technikai stábban is sokan vannak, akik új feladatkörbe kerültek a közelmúltban. Ezért bátorkodtam azt mondani, hogy fiatal csapat vagyunk, mert többen is vannak a csapatban, akik nem olyan régen dolgoznak a jelenlegi státuszukban. Ennek megvan az előnye is, természetesen, hiszen friss ötletek, elképzelések vannak, több a kreativitás, a fejlesztésekkel kapcsolatos gondolkodás is dinamikusabb. Időre van szükség ahhoz, hogy mindenki beleszokjon a helyzetbe, tapasztalatokat szerezzen, de szerintem ebben a tekintetben szépen fejlődünk. Erre értettem, hogy fiatal csapat vagyunk” – fejtette ki álláspontját a svájci szakember.

00119007_959



Binotto a saját helyzetével kapcsolatban pontosított: a szakvezetőt még az F1-es tévéközvetítésekben is „technikai igazgató és csapatfőnök” státusszal tüntetik fel, így a paddockban mostanáig mindenki azt gondolta, hogy kettős szerepben kell helytállnia. Ezzel kapcsolatban Binotto kijelentette: „Azt hiszem, tisztáznunk kell, hogy nem töltök be kettős szerepet. Egyetlen szerepem van, a Ferrari csapatfőnöke vagyok, ebben a feladatkörben pedig menedzselnem kell a teljes istállót. Hogy ez milyen változást hozott számomra? Jómagam technikai igazgatóként sem a klasszikus, az F1-ben megszokott ilyen jellegű tevékenységet végeztem, mert nálunk, a Ferrarinál a motort és a karosszériát is együtt fejlesztjük, szóval technikai igazgatóként nekem mindkét területet felügyelnem kellett. Ebből kifolyólag az is inkább egy menedzseri tevékenység volt. Mióta technikai igazgató vagyok, végrehajtottunk némi belső átszervezést, így vannak, akinek az a feladata, hogy technikai fronton támogassanak engem, mint csapatfőnököt. Nézzük például Laurent Mekies-t, akinek tavaly nem kellet jelen lennie a versenyeken, idén viszont itt van a pályán és segít engem a helyszíni tevékenység irányításában. Technikai igazgatóként tavaly ez még az én feladatom volt, idén viszont már nem” – ecsetelte a helyzetet a csapatfőnök.

Ami bizonyos: a Scuderia szekere nem úgy megy, ahogyan arra számítani lehetett, így már túl vagyunk az első olyan pletykákon is, hogy a márka vezetése esetleg megvonja a bizalmat a csapat menedzsmentjétől. Louis Camilleri, az olasz gyártó vezérigazgatója a spekulációkra reagálva épp Barcelona után erősítette meg Binottót a pozíciójában, a lényegen viszont ez sem változtat. A remélt eredmények elmaradnak, így a csapat rangidős pilótája, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szemmel láthatóan frusztrált, kis túlzással élve már a fasorban sincs az a lelkesedés, amely a múltban jellemezte a németet. Binotto szerint nem alaptalan a tavalyi Belga Nagydíj óta nyeretlen versenyző elégedetlensége.

„Ahhoz, hogy nyerhess, előbb egy jó autóra van szükség, amely eléggé hatékony ahhoz, hogy győzhess. Semmi kétség, a jelenlegi helyzet frusztráló lehet Sebastian számára, de szerintem előbb ránk vár a feladat, hogy olyan autót készítsünk számára, amivel nyerni lehet” – mondta a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: