Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 16. vasárnap
F1

Hamilton a végén orozta el Bottas elől a pole-t!

Az első két szabadedzést még a Mercedes nyerte, a harmadikon aztán meglepetésre Charles Leclerc végzett az élen. Nagy kérdés volt, a hazai pályán versenyző ferraris az időmérőn is képes lesz-e erre.

Azok után, hogy az első két szabadedzést a Mercedesek igen magabiztosan nyerték, üdítő volt látni, hogy a harmadikon Charles Leclerc végzett az élen. A monacóival aztán az időmérőn rendesen kibabrált csapata, ugyanis túl kényelmesen arra apelláltak, hogy úgyis továbbjut a Q1-ből - a sors kegyetlen fintora, hogy ettől végül pont a csapattárs, Sebastian Vettel fosztotta meg.

Egészen elképesztő, szinte feldolgozhatatlan információ volt azt látni, hogy a Q1 kiesői között a szokásos Williams-duó és a meglepőnek szintén nem igazán mondható Racing Point-versenyzők mellett Charles Leclerc nevét találtuk, mint 16. helyezett. 

A Q2-ben aztán folyamatosan egymásra licitáltak a versenyzők legjobb körökkel, fokozatosan egyre lejjebb szorítva a pályacsúcsot. Itt a Mercedesek párviadalába még Max Verstappen is bele tudott szólni, egy ideig még a holland is vezetett. A Q2-ből végül a szokásos nevek mellett tovább tudott jutni az egyik Renault Ricciardóval, valamint erős volt a két Toro Rosso is. Befért még a Q3-ba Carlos Sainz a McLarennel, valamint a rendkívül erős Kevin Magnussen, de ugyanez például nem jött össze a két Alfa Romeónak.

Az a Q3-ban sem változott, hogy a legjobb köridők folyamatosan pályacsúcsot jelentettek, itt azonban végül már csak kétszereplős volt a játék. Sokáig Valtteri Bottas vezetett, ugyanis eleinte mind Lewis Hamilton, mind Max Verstappen belehibázott a körébe. Ekkor Sebastian Vettel teljesen reménytelenül állt a negyedik helyen, és még arra sem volt reális esélye, hogy nem hogy Hamiltonékat, akár csak Verstappent elkapja. A második nekifutásra is Bottas-vezetéssel indultunk neki, azonban amikor igazán kellett, Hamilton odatette magát, és 1:10.166-os idővel megszerezte a pole-pozíciót, megelőzve finn csapattársát, aki ráadásul pont ekkor hibázott bele a körébe. Vettel végül nem tudott javítani a saját legjobbján, így a második sorba Verstappen és ő kvalifikáltak, mögéjük Gasly és az egész hétvégén jó Magnussen sorakozhatnak fel. A top 10-et Ricciardo, Kvjat, Sainz és Albon zárja.

Végeredmény:

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?