DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Mercedes

Kinevezte az elhunyt Lauda utódját a Mercedes

Új nem-végrehajtó elnököt és egy igazgatótanácsi tagot nevezett ki a Mercedes-Benz Grand Prix: a Daimler AG fontos tisztségviselőit delegálták a csapathoz, Niki Lauda korábbi pozícióját Mark Schäfer tölti be.

részletek

A Honda magasan a végsebességi lista élén

Még szokni kell, hogy a japán gyártó egységei képesek ilyen jó végsebesség elérésére, ezúttal fölényesen az élre került egy Toro Rosso. Érdekesség, hogy a Q3 első három helyezettje a lista legalján.

részletek

Albon nem akart Hamiltonnal harcolni, de ha már ott volt...

Nem feltétlenül ott volt Alexander Albon a Német Nagydíj során mezőnyben elfoglalt pozícióját tekintve, ahol megszokhattuk, így pedig Lewis Hamiltonnal is kellett (volna) csatáznia.

részletek

Bottast a Mercedes hajszolhatta a balesetbe

Lewis Hamilton mellett Valtteri Bottas is kicsúszott a Német Nagydíjon, a finn azonban kiállni is kényszerült. Saját csapata utasította Bottast, hogy nyomja keményebben, rögtön jött is a karambol.

részletek

Hamilton: Messze a legrosszabb napom

Még egy ötszörös világbajnoknak is alakulhat ilyen gyengén a versenye. Lewis Hamilton szerint hosszú ideje ez volt a legrosszabb napja, a pontzónán kívül végzett, ami a kieséseket nem nézve utoljára hat éve fordult elő.

részletek

Rosszabbul nem is alakulhatott volna a Mercedes számára

A jól sikerült időmérő után a két Ezüst Nyíl kontroll alatt tartotta a verseny első részét is, ám Hamilton és Bottas is hibázott a félig esős, félig száraz pályán. Az eredmény: nulla pont a Mercedesnek.

részletek

Exkluzív: A karma majdnem lecsapott a Mercedesre

Toto Wolff saját bevallása szerint tartott attól, hogy a Mercedes megfizethet a látványos ünneplésért, amelyet a sportosztály alapításának 125. évfordulója alkalmából rendeztek szombaton, a Német Nagydíj időmérő edzésének napján. A csillagosok szakvezetője elismerte: a hétvége alakulásának fényében meglepte, hogy Lewis Hamilton révén sikerült megszerezniük a pole-pozíciót.

részletek

Bottas autója kiszámíthatatlanul viselkedett

A Mercedes finn versenyzője rejtélyes fékproblémákkal teljesítette az F1-es Német Nagydíj időmérőjét. Állítása szerint tizedmásodpercbe kerülhetett, hogy nem tudott magabiztosan lassítani.

részletek

Wolff: A Ferrari betegeskedése árt az F1-nek

A mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff természetesen örül az újabb sikernek, de biztos benne, hogy a Ferrari „betegeskedése” nem tesz jót a Formula-1-nek, miután Leclerc és Vettel is kiesett.

részletek

Hamilton beteg, Ocon már készült a beugrásra

A pole-pozíció megszerzése után rekedt hangon szólalt meg Lewis Hamilton a Német Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón. A brit elárulta, reggel még valós volt a veszélye annak, hogy nem tud autóba ülni.

részletek

Hamilton nem érti ezt az eredményt, Verstappen örül az első sornak

A két Ferrari technikai hibáját maximálisan kihasználta Lewis Hamilton, aki maga sem tudja, hogy gyorsult ennyit. Verstappen és Bottas bízik a vasárnapban, ahol bármi megtörténhet.

részletek

Wolff: Hamilton elismeri, ha rosszul vezet

Sokan, sokféleképpen próbálták már összehasonlítani napjaink két legsikeresebb Formula-1-es pilótáját, Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt. Előbbi főnöke, Toto Wolff megosztott egy kulisszatitkot a brit hozzáállásáról.

részletek