DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Palmer: Hamilton, vagy az autó a siker kulcsa?

Az egykori F1-es pilóta szerint nem kérdés, hogy idén a legjobb autó, a Mercedes segítette Lewis Hamiltont újabb világbajnoki címéhez. Ugyanakkor a korábbi években ez nem volt mindig így.

Hatodszor is a száguldó cirkusz királyává koronázták a brit ászt Austinban az elmúlt hétvégén. Ahogy azt már korábban többen is elemezték, Hamilton számára a hibridéra beköszöntével jött el az igazi sikersorozat ideje, nem egész hat szezon alatt ugyanis háromszor annyi futamgyőzelmet aratott, mint korábban 2007 és 2013 között a V8-as korszakban összesen.

Az elmúlt hat évadból ötöt ő vitt el és már Michael Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt rekordjait ostromolja. Így is rengeteg kritika éri Hamiltont azzal kapcsolatban, hogy sikereit csak annak köszönheti, hogy a legjobb autóban ülhet. Pro és kontra érveket sorakoztat fel a Renault egykori pilótája, Jolyon Palmer.

„Már szinte megszokott kritikával illetik Hamiltont a 2019-es szezon alatt, hogy az autó hozza a világbajnoki címeket neki. Először is, csak négy pole-pozíciót szerzett idén, mindössze két olyan évad van mögötte, amikor ennél kevesebbet szerzett. Azzal, hogy Bottas Austinban megkaparintotta az első rajtkockát (az idei ötödiket), több pole-pozíciója lett, mint Hamiltonnak” – elemezte a helyzetet a BBC szakértőjeként tevékenykedő Palmer.

Palmer szerint idén a Mercedes volt a legjobb autó, tavaly viszont nem


„Ez, a tavalyi évvel összehasonlítva visszaesés, akkor ugyanis 11:6 arányban szerezték az első kockákat Bottasszal, igaz, tavaly a finnek kifejezetten rossz szezonja volt. A Mercedesnek továbbra is ugyanolyan domináns az autója, mint pár évvel korábban? Mindig azt vágják Hamiltonhoz, hogy a legjobb autóval könnyű nyerni és ezt elég gyakran nehéz is lett volna megcáfolni.”

Tavaly elmondhattuk, hogy a Ferrari rendelkezett a legjobb autóval, de idén egyértelmű, hogy nem ez volt a helyzet. Lewis idei világbajnoki címét kétségtelenül a legjobb versenyautóval nyerte meg. Valójában már mindenki elkönyvelhette a Francia Nagydíj után, hogy Lewisnak zsebben az újabb bajnoki elsőség” – mutatott rá Palmer.

Nehéz összehasonlítani a különböző korszakokat a Formula-1-ben, de Ayrton Sennának, Michael Schumachernek és Sebastian Vettelnek is akadtak olyan, kiemelkedően sikeres szezonjai, amikor verhetetlen versenyautót kapott, ez igaz Lewis Hamiltonra is. Szakértők szerint a legnagyobb esélye tavaly lett volna a Ferrarinak, hogy letaszítsa a trónról a Mercedest, de stratégiai és vezetői hibák miatt ez nem sikerült.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: