Mercedes
Russell: Nem lesz bejelentés Silverstone-ban
A Mercedeshez várt fiatal pilóta lehűtötte a kedélyeket: nem lesz bejelentés a hétvége folyamán, egyelőre nem tudjuk meg hivatalosan, hogy ő, vagy Valtteri Bottas lesz-e Lewis Hamilton csapattársa.
részletekMarko az FIA-nak: Hogy áll az első szárny-ügy?
Jön az F1 első sprintversenye, kezdődik lassan a pilótakeringő – bőven van beszédtémája jelenleg a paddocknak. Helmut Marko szerint azonban néhány kérdés kissé mintha feledésbe merült volna.
részletekHazájában sem bíznak már Bottas maradásában
A Mercedes egyetlen elérhető üléséért jelen állás szerint mindössze két pilóta, Valtteri Bottas és George Russell vív egymással. Egyre többen vélik úgy azonban, hogy Bottas ezúttal csomagolhat.
részletekMarko: Megfontolandó Russell szerződtetése
A nyári szünethez közeledve ismét a pilótakeringő válik az F1 központi témájává. Egyes helyek már elkeltek 2022-re, de akadnak még elhalászható ülések és versenyzők is.
részletekMercedes: Izgalmas a silverstone-i fejlesztésünk
Andrew Shovlin, a vb-címvédő istálló vezető pályamérnöke bízik benne, hogy a Brit Nagydíjon erősebben szerepelhetnek, mint a spielbergi dupla során – a fejlesztés mellett a múlt is emellett szól.
részletek„A Mercedes még készül valamivel”
Nico Hülkenberg szerint kizárt, hogy a Mercedes a hátránya ellenére elengedné az idei világbajnoki címet. Biztos benne, hogy készülnek a Red Bull elleni visszavágásra.
részletekA Mercedes Russellnek: A jó munka kifizetődik majd
George Russellt 2019-es debütálása óta a Formula-1 egyik legígéretesebb új tehetségének, a jövő bajnokának tartják. Az egyetlen bökkenő, hogy harmadik éve a sereghajtó Williamsben ül, és csak vár.
részletekRussell: Lewis olyan, mint a jó bor
George Russell örül annak, hogy Lewis Hamilton maradt az F1-ben, mert szerinte jót tesz a sportágnak, ő maga pedig a legjobbak ellen szeretne csatázni.
részletekBrundle: Nem lepne meg Russell szerződtetése
A korábbi F1-es pilóta úgy véli, teljesen kézenfekvő döntés lenne, ha a Mercedes szerződtetné a Williams fiatal tehetségét és ezt már a Brit Nagydíjon bejelentenék.
részletekWolff: Nem élmény, de tapasztalat a vb-harc
A hibrid éra kezdete óta nem akadt egyetlen másik konstruktőr sem, aki megszorongatta volna a Mercedest, így a csapat degeszre nyerte magát. Idén azonban mintha megtalálták volna rájuk az ellenszert.
részletek„Hamilton akarja a nyolcadik vb-címet”
Egy korábbi McLaren-mérnök szerint Lewis Hamilton igenis meg akarja nyerni a nyolcadik F1-es címét, nem igaz, hogy nem érdeklik a rekordok - ott vannak a fejében...
részletekHamilton: Újra beleszerettem az F1-be
A 2021-es szezont megelőző, hosszúra nyúlt tárgyalásokkal ellentétben Lewis Hamilton szerződéshosszabbítását már az Osztrák Nagydíj hétvégéjén bejelentették. Mindebben komoly szerepe volt az idei kihívásoknak.
részletek