DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Nem volt előjele Bottas defektjének

A tempó és a tapadás is rendben volt, egyszer csak megtörtént ad efekt, Bottas nem is igazán tudja, hogy miért. Az elrontott rajtjának okairól és a kiállásról is beszélt.

Igazi hullámvasút végén nullázott Katarban Valtteri Bottas: a Mercedes finn pilótája a harmadik helyet szerezte meg a szombati időmérőn, majd háromhelyes rajtbüntetést kapott, Verstappent kellett volna megfognia, amit olyannyira elrontott, hogy már a rajtnál visszaesett tizenegyediknek. Onnan aztán Toto Wolff biztatása után feljött és reális esély volt akár a dobogóra is, amikor egy defekt végett vetett az álmainak, a csapat pedig nem is engedte, hogy végigmenjen a nem 100%-os autóval.

"Jól mentek a dolgok, megvolt a tempó, aztán a defektnél nem volt semmilyen előjel. Nem volt vibráció, nem volt semmi, a tempó kiegyensúlyozott volt, a tapadást is jónak éreztem, nem igazán tudom, hogy mi történt, egyszerűen csak a gumi hirtelen megadta magát" - mondta a finn pilóta a futam után többek között a Formula.hu jelenlétében. Bottas azt is hozzátette, hogy azért döntöttek a kiállás mellett, mert megsérült az autó és nem akarták tovább kínozni, amikor látták, hogy már nincs esélyük a pontszerzésre.

bot2_1



Ami pedig a botrányosan rossz rajtot illeti: "Nem tudtam eléggé megmelegíteni a gumikat, már a felvezető körön éreztem, hogy nem jó. Aztán ott voltam a pálya koszos felén a közepes gumikeveréken. Amikor valaki az első három helyen megy a felvezető körön, akkor jobban azt csinálhat, amit akar, de minél hátrébb kerülünk a sorrendben, annál nehezebb ideálisan gumit melegíteni" - tette hozzá.

A defektről egyébként Toto Wolff is ugyanezt mondta: nem volt előjele, semmi sem utalt arra, hogy ez fog történni, így bár sok pontot vesztettek vele, de abban a pillanatban nem érezték úgy, hogy nagy kockázatot vállalnak. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: