DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Bottas: Az én autóm nem ugyanolyan, mint Hamiltoné

Miközben többen is kritizálták Valtteri Bottas utóbbi időben nyújtott teljesítményét, maga a finn elhintette, hogy talán az ő autója és Hamiltoné nem teljesen egyezik minden részletében…

Már hónapok óta tudvalévő, hogy Valtteri Bottas helyét – öt év után – George Russell veszi át jövőre a Mercedesnél. Több korábbi F1-es újból üdvözölte a döntést, miután a finn újabb gyenge teljesítményt nyújtott a Katari Nagydíjon és még a szerencse sem állt mellé, hiszen defektet is kapott a finn.

A Sky Deutschland riportere, Timo Glock így értékelte Bottas hétvégi teljesítményét: „Soha nincs abban a pozícióban, hogy azt láthatnánk rajta, segíteni szeretné Lewis Hamiltont. Az ilyen elveszett versenyeket szerintem megpróbálja mindenféle kockázatvállalás nélkül lehozni és Totónak kell őt motiválnia a rádión keresztül. Úgy látom, Lewis és Max magukra maradtak a világbajnoki harcban!”



Egy másik korábbi F1-es, Giedo van der Garde is ostorozta egy kicsit a finnt, mondván, a rajtnál mintha csak elengedte volna maga mellett a többieket. Ezt követően a csapatfőnök vette védelmébe pilótáját.

„Tudjuk, hogy Valtterinek megvan a tempója, hiszen amikor elöl van, el tud húzni a többiektől. Abszolút megbízom benne és remélem, jó lesz az autónk az utolsó versenyekre, mert hatalmas szükségünk van rá” – azonban Bottas állítása szerint az az autó nem pont ugyanolyan, mint Hamiltoné.

„Tudom, miért voltam lassabb, de nem mondhatom el a részleteket” – kezdte Bottas az Ilta Sanomatnak. „Az autóm nem volt ugyanolyan, mint korábban és nem is volt ugyanolyan, mint Lewisé. Voltak apróbb különbségek” – árulta el a finn.

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a jövő évre szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a 2022-es F1-es futamok időpontjait is feltüntettük. A naptár IDE vagy a képre kattintva rendelhető – viszont ha MotoGP-s falinaptárunkkal együtt rendeled meg, azt akciósan teheted meg ITT!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: