Hülkenberg
Hülkenberg, Sainz: Kár lenne a hazai versenyeinkért
Mivel komolyan benne van a pakliban, hogy a spanyol és a német futam is kikerül az F1-es versenynaptárból 2020-ra, ebben Carlos Sainz és Nico Hülkenberg is közvetlenül érintettek. Meg is kérdezték őket, mit gondolnak erről.
részletekHülkenberg maga mögött hagyná negatív rekordját
Nico Hülkenberg teljes F1-es pályafutása során eddig egyetlen alkalommal sem állhatott dobogóra, éppen ezért nagyon örülne annak, ha ezt a negatív szériát, sőt, rekordját csapata hazai versenyén tudná megszakítani.
részletekHülkenberggel tárgyalt a Ferrari
Nico Hülkenberg karrierje egészen másképp is alakulhatott volna évekkel ezelőtt, amikor komolyan tárgyalt a vörös istállóval a folytatásról. Végül azonban a Scuderia Raikkönent választotta.
részletekHülkenberg csapatutasítás miatt mérges
Mindenki a látványos, Hamilton-Vettel csatáról és a kétes megítélésű büntetésről beszél a Kanadai Nagydíj után, pedig a Renault-nál is zajlik az élet, Hülkenberget visszafogta a csapat a futam végén.
részletekRicciardo pole-nak érzi a negyedik helyet
Gyakorlatilag remekül alakult az időmérő edzés a Renault számára. Daniel Ricciardo a negyedik, míg Nico Hülkenberg a hetedik rajtkockából vághat neki a Kanadai Nagydíjnak.
részletekNem a levegőbe beszélt a Renault
Egyre szebbnek tűnik az eddig csak szenvedő Renault jövője. A motor erősnek mutatkozik, mindkét csapat jóval előrébb jár, mint korábban, ráadásul hamarosan jön a hatalmas fejlesztési csomag.
részletekGasly: A távozásom baromság, egyre jobb vagyok
Pierre Gasly szerint gyakorlatilag szóra sem érdemesek azok a híresztelések, hogy a Red Bull hamarosan lecserélné őt bárkire is. Valóban gyengén kezdett, de egyre inkább formába lendül.
részletekRicciardo: Most tényleg jobb lesz a Renault
Az ausztrál pilóta elárulta, nem volt alaptalan a csapat azon ígérete, amely szerint a Francia Nagydíjra jelentős gyorsulásra számíthatunk tőlük. Annak ellenére sem, hogy ezt korábban már hallottuk.
részletekMarko: Hülkenberg? Légből kapott ötlet!
A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko tagadta, hogy csapata tárgyalásban állna Nico Hülkenberggel, a Renault jelenlegi versenyzőjével. Szerinte az egész ötlet nonszensz.
részletekHülkenberg váltja Gaslyt a Red Bullban?
Nemrég Sebastian Vettel visszavonulása merült fel, egyelőre pletyka szintjén, most egy majdnem ennyire meglepő feltételezés látott napvilágot: Nico Hülkenberg a Red Bullhoz kerülhet.
részletekA Renault parti-módja végre kiváló
Az előző években a francia erőforrás egyik leggyengébb pontja volt, hogy nem rendelkezett igazi, időmérős kvali-móddal. Ez már nem így van, alaposan meg is dicsérték a pilóták az új motort.
részletekHülkenberg: Leclerc agresszív és türelmetlen volt
Elhamarkodott manőverével Nico Hülkenberg futamát is megpecsételte a Ferrari-pilóta: a német szerint a frusztráltan versenyző monacói nem tudott mérlegelni a vasárnapi nagydíjon.
részletek