Gumik
Kubica: Olcsó kifogás lenne a gumikra fognom mindent
Bár egyértelmű, hogy rengeteg pilóta számára komoly fejtörést okozott a 2019-es Pirellik kezelése, Robert Kubica szerint butaság lenne tavalyi gyenge produkcióját kizárólag a gumikra kennie.
részletekPirelli: Idén komoly gond lehet a gumikkal
A csapatok úgy döntöttek, hogy 2020-ban is a tavaly használt abroncsokat akarják használni. A Pirelli azonban erősen tart egy negatív hatástól, amiért a gumik viselkedése nagyban megváltozhat.
részletekGoodyear-gumik Le Mans-ban és a WEC-ben
Az endurance autóverseny-sorozatok csapatai a legújabb fejlesztésű Goodyear Eagle SuperSport versenygumikat kapják a 2020-2021-es szezonban - áll az abroncsgyártó közleményében.
részletekSenna hatalmas taktikai hibája Mexikóban
1990-ben borzalmasan eltaktikázta magát a McLaren-Honda és Ayrton Senna Mexikóban a biztos vezetés tudatában. Ennek eredménye az lett, hogy nulla ponttal zárt, Prost pedig nyerni tudott.
részletekHamilton elismeri, a Ferrarié volt a jobb taktika
Különböző stratégiával rajtolt a Mercedes és a nagy rivális Szocsiban, Hamiltonnak ismét szerencsésen alakult a biztonsági autó időzítése, így nyerhetett. Elismeri, a vörösöké volt a jobb stratégia.
részletekNorris: Ez minden volt, csak nem versenyzés
Tökéletesen sikerült Lando Norris futama Szingapúrban, de megdöbbentette a verseny első felében tapasztalt szándékos lassú tempó. A látványos gumikímélés miatt simán tartotta a lépést.
részletekPirelli: Nem miattunk dominál a Mercedes
Egész évben sokan szidják a gumiszállítót, hogy szándékosan a Mercedesnek kedvező gumikkal állt elő. A Pirelli mossa kezeit és felhívja a figyelmet, tavaly Sebastian Vettel is emellett tette le voksát.
részletekVerstappen: Láthattuk a Mercedes valós tempóját
A holland kiválóan vezetett a Hungaroringen is, de esélye sem volt a friss gumikkal hihetetlen tempóval felzárkózó Lewis Hamilton ellen, aki most kényszerhelyzetben megmutatta, mit is tud a Mercedes.
részletekHa rögtön reagál a Red Bull, akkor is bukta volna a győzelmet
A Red Bull csapatfőnöke szerint a Mercedes remek stratégiai húzása után mindenképpen elvesztették volna az első helyet, olyan kiváló kivezető kört futott Lewis Hamilton, aki gyorsabb volt ma.
részletekHamilton gumija már a végét járta
A Mercedes elismerte, nagy szerencséje volt Lewis Hamiltonnak a biztonsági autóval, ugyanis jó eséllyel a következő körben kereket kellett volna cserélnie. Már elkezdett sok időt veszteni Bottasszal szemben.
részletekA Ferrari nem a Pirellit, hanem a szabályt hibáztatja
Nincs remény arra, hogy a Scuderia számára kedvezőbb abroncsok érkezzenek idén. Mattia Binotto nem okolja a gumigyártót a 2019-es specifikáció miatt, a szabályokkal viszont, melyek alapján csak a többségnek van szava, nincs kibékülve.
részletekA Pirelli 2013-ban simán lecserélte a gumikat
Néhány hete a Pirelli úgy nyilatkozott, nagyon nem kellene szezon közben változtatni az abroncsokon, ez végül így is lett. A BBC azonban előbányászott egy hat évvel ezelőtti, ezzel ellentétes döntést.
részletek