DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton elismeri, a Ferrarié volt a jobb taktika

Különböző stratégiával rajtolt a Mercedes és a nagy rivális Szocsiban, Hamiltonnak ismét szerencsésen alakult a biztonsági autó időzítése, így nyerhetett. Elismeri, a vörösöké volt a jobb stratégia.

Már szombaton, az időmérő edzés második szakaszának végén kiderült, hogy eltérő stratégiát választ a hétvége során gyorsabbnak tűnő Scuderia és a mindenáron valami mást kipróbáló Ezüst Nyilak mindkét versenyzője. Lewis Hamiltonék előre megbeszélték, hogy muszáj valami mással próbálkozniuk, mivel az olasz istálló versenyzői nyers versenytempóval nem verhetők Oroszországban.

A versenyen is végig a Ferrari tűnt gyorsabbnak, ám ahogy Jenson Button is fogalmazott, végül a Mercedes hatalmas szerencsével győzött Szocsiban, köszönhetően a virtuális biztonsági autó számukra legjobb időpontban történt pályára küldésének. Végül Leclerc a második helyet is elvesztette, mivel újabb kerékcserével próbálkozott friss abroncsokon támadni, de az ezüst autóké volt a harmadik szektor, úgyhogy néhány kör után kiderült, hogy ez az ötlet sem vált be.

Hamiltonék rosszabb taktikát választottak, Fortuna azonban segített


„Tudtuk, hogy más gumikon rajtolunk majd, mint a vetélytársak. Mi magunk döntöttünk így, mindenképpen valami eltérő stratégiával akartunk próbálkozni, megadni magunknak a lehetőségét, hogy a verseny egy későbbi szakaszában némi eséllyel támadhassuk a Ferrarikat” – idézi Lewis Hamiltont a racefans.net szakportál.

„Alábecsültük a lágy keverék tartósságát, ezért úgy vélem, végső soron a Ferrarinak volt igaza, mert a lágyak sokkal erősebbek voltak és tovább bírták, mint mi eredetileg számítottuk. Egyenletes és gyors köröket futottak az élen, nagyon nehéz volt egyáltalán tartani velük a lépést. Csak az etapjuk végén tudtam egy kicsit közelíteni hozzájuk, de még akkor sem jelentős mértékben.”

„Eredetileg úgy terveztük, hogy még vagy tizenöt kört rápakolunk a közepeseken és utána váltunk friss lágyakra, hátha hátulról utolérhetjük és megtámadhatjuk a Ferrarikat, de a biztonsági autó természetesen mindent átírt. Valtteri kiváló munkát végzett, nem lehetett könnyű a gyors Ferrarit maga mögött tartani, Charles rettentő jól vezetett” – tette hozzá Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: