A Formula-1-es rajongók emlékezetében 1990 az egyik legizgalmasabb és legjobb szezonként maradhatott meg, mivel rendkívül széles körben találhattunk olyan csapatokat, akik futamot nyertek, vagy legalábbis a győzelem közelébe jutottak, nem volt annyira leszűkülve az esélyesek névsora, mint mostanában. Elsőként végzett a McLaren, a Ferrari, a Williams, a Benetton is, de nem állt távol a hatalmas sikertől a Tyrrell és a Leyton House-March sem.
Az évad változatossága a Mexikói Nagydíjon is tökéletesen látszott, fordulatos, érdekes viadalnak lehetettünk szemtanúi. A Ferrarihoz abban az évben átigazoló Alain Prost például a tizenharmadik rajthelyről nyert, igaz, ehhez kellett a világbajnoki éllovas, Ayrton Senna és csapatának kapitális hibája is.
A rajt után Riccardo Patrese ugrott az élre, szorosan mögötte Ayrton Senna követte, aki az első kör végén meg is előzte az olaszt. Gyorsan ellépett az üldözőktől az akkor még csak egyszeres világbajnok brazil és a harmincadik körre huszonöt másodperces előnyt épített ki a hátulról folyamatosan előretörő Alain Prosttal szemben. DRS-ről természetesen szó sem volt ilyentájt.
Mert az igazi események hátrébb zajlottak, a „professzor” ugyanis a versenyre kiválóan beállított autójával úgy előzgette sorra az ellenfeleket, hogy közben az üzemanyaggal és a gumikkal is mesterien spórolt. A negyvenharmadik körre a Senna-Mansell-Prost sorrend alakult ki az első helyeken, de a brazilnak továbbra is megvolt a 23-24 másodperc körüli előnye, még mindig belefért volna egy gyors kerékcsere.
A Ferrariban azonban rengeteg tartalék volt, látványosan elkezdett felzárkózni Mansell és Prost is, a francia annyira gyors volt, hogy az 55. körben simán elment csapattársa mellett és közben körönként több másodperccel kerültek közelebb a gumijaival egyre inkább szenvedő brazilhoz. Senna inkább kockáztatott és nem jött ki kerékcserére (itt már csak pozícióvesztéssel tehette volna meg), de a negyedik helyre még így is visszajöhetett volna, hogy utána friss gumikkal esetleg visszatámadhasson.
Olyan viharos sebességgel mentek tönkre az abroncsok a McLarenen, hogy előbb csak utolérte őt Prost, majd néhány körrel később megelőzte és pillanatok alatt ott is hagyta, két fordulóval ezután Mansell is elment és eltűnt a távolban. Körönként több, mint négy másodpercet bukott ekkor már Senna, de még mindig kockáztatott és fent hagyta a pocsék állapotban levő gumikat.
Vesztére döntött így, ugyanis a 63. körben a jobb hátsó látványos durrdefekttel megadta megát, egy teljes kört kellett megtennie a szertefoszlott kerékkel, ami a felfüggesztést tönkre is tette. Ugyanúgy a jobb hátsó okozta a vesztét, mint néhány héttel korábban, a San Marinói Nagydíjon. Ezzel a lehető legrosszabb vásárt csinálta, a futam felénél ugyanis könnyedén kereket cserélhetett volna úgy, hogy még mindig Prosték elé érkezett volna vissza, így viszont nulla ponttal zárt, miközben a francia bezsebelte a maximális kilenc pontot a győzelemért, pályafutása egyik legszebb győzelmét aratva.
A szezon változatosságát mutatja, hogy Mexikóban a korábban is gyengélkedő Leyton House istálló mindkét pilótája elvérzett az időmérő edzésen, két héttel később, Franciaországban pedig egy áttervezett autóval Ivan Capellit másfél kör választotta el a futamgyőzelemtől, végül második lett. De Mexikó előtt, a Kanadai Nagydíjra sem panaszkodhattak a rajongók, ami az izgalmakat illette.
