Ferrari
Ők voltak Leclerc eddigi legkeményebb ellenfelei
Már egy ideje zajlik a generációváltás a Formula-1-ben, a fiatalok egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a világbajnokok számára. Korábban pedig más sorozatokban már megmérkőzhettek.
részletekLeclerc: Egy kicsit túl agresszív lehetek
Charles Leclerc gyakran veszít pozíciót a versenyek végén, ez pedig szerinte annak lehet a következménye, hogy túlzottan agresszív a vezetési stílusa és így hamarabb elkoptatja a gumikat, mint Vettel.
részletekVettel: Nincs gyors megoldás a Ferrari gondjaira
A Ferrarit nem érte váratlanul a Magyar Nagydíjon látott szenvedése, hiszen tudták már az év eleje óta, hogy az autónak megvannak a maga hiányosságai. Vettel saját magát kritizálta.
részletekHamilton: Még nem dőlt el idén semmi
A szakemberek többsége ugyan biztosra veszi, hogy Lewis Hamilton innen már simán behúzza hatodik bajnoki címét, a Mercedes brit pilótája még tart a konkurenciától és nem érzi zsebben az elsőséget.
részletekMég nem dőlt el a Vettel-Red Bull ügy?
Lehet olyan záradék Sebastian Vettel szerződésében, hogy már az idény végén távozhat, a hírek szerint szívesen menne vissza a Red Bullhoz - de mi lesz akkor a Ferrarival?
részletekWolff: Spában és Monzában nehéz lesz legyőzni a Ferrarit
A Mercedes csapatfőnöke biztos abban, hogy a nyári szünet után következő két nagydíjon a pálya nagyon fekszik majd az olasz riválisnak és egészen más erőviszonyokkal találkozhatunk.
részletekVettel: Maradjunk nyugodtak és dolgozzunk
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint egyértelműek a gyengeségeik, de a hangulaton a csapaton belül továbbra is jó, ami kulcskérdés lehet a folytatásra nézve. Van házifeladatuk.
részletekAlesi: Schumacher biztosan bekerül a Formula-1-be
Az egykori Formula-1-es pilóta egészen biztosra veszi, hogy Mick Schumacher hamarosan a Formula-1-ben folytathatja pályafutását. A múlt héten először győzött a Formula-2-ben, éppen hazánkban.
részletekA Ferrari még nem ejti az idei szezont
Akkora lemaradásban van a maranellói F1-es alakulat, hogy azt gondolhatnánk, figyelmüket most már a 2020-as autóra fordítják, de a csapatfőnök ezt megelőzően még futamot akar nyerni.
részletekHakkinen: A Ferrari visszaesett a Red Bull mögé
A korábbi Formula-1-es pilóta, kétszeres világbajnok Mika Hakkinen úgy gondolja, a Ferrari már a Red Bull mögé esett vissza az erősorrendben, noha a pontversenyben az olaszok vannak előrébb. Még…
részletekVettel: Nem fogunk tudni nyugodtan pihenni
A Ferrari számára csalódást keltően alakul 2019. Stratégiai baklövések, megbízhatatlansági problémák és a tempó hiánya vezettek ide. Zsúfolt lesz a szünet a Ferrarinál.
részletekHamilton háromesélyes küzdelemre számít a szezon második felében
A Német Nagydíjat leszámítva eddig ebben a szezonban nemigen akadt nehéz pillanata a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak, azonban a kényelmes helyzetben lévő brit nem szeretne hátradőlni.
részletek