Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 13. szerda
F1

Briatore Verstappent és Leclerc-t is a Mercedeshez vinné

Örök barátság fűzi az egykori csapatfőnököt Fernando Alonsóhoz, de álomcsapatában már nem kapna helyet a spanyol. A két fiatal titán között nem tudna dönteni, a Ferrari nyerő receptjét is elárulta.

Sosem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik szakembernek pontosan milyen pilótafelállása lenne saját istállójában. Lehet, hogy nyers erőben verhetetlen lenne a duó, de két dudás szinte sosem fér meg egy csárdában és ekkor könnyen előfordulhat, hogy csatározásuk eredményeképpen egy harmadik versenyző nyeri az évadot. Ilyen volt Hamilton és Alonso esete 2007-ben.

Flavio Briatorét kérdezték arról, számára milyen lenne az álomcsapat jelenleg a Formula-1-ben. „Tavaly Alonso megnyerte volna a bajnoki címet a Ferrarival. Hamilton legnagyobb ereje abban rejlik, hogy rettentő kevés hibát követ el, igaz, az autója is pokoli jó. Úgy vélem, hogy Verstappen és Leclerc is bajnok lehetne vele, ugyanúgy, ahogy Hamilton. Amennyiben Leclerc vezethetne most Bottas helyén, úgy gondolom, abszolút pariban lenne (az ötszörös világbajnok brittel).”

Leclerc és Verstappen között nem tud dönteni Briatore sem

„Az álomcsapat párosítása? Vagy Hamilton és Verstappen, vagy Hamilton és Leclerc a Mercedesnél” – válaszolt Briatore. Mit tegyen a Ferrari, hogy nyerjen, milyen volt az idei évad? „Talán jövőre sikerül nekik, igaz, minden szezonban előjön, hogy majd a következő évben. Ha nem hibáztak volna ennyit, még akkor is lehetetlen lett volna idén elkapni a Mercedest.”

„Ahhoz, hogy valaki bajnoki címet szerezzen, tökéletesen kell versenyezni, amikor második helyre jó az autó, akkor be kell hozni másodiknak. Dobogóra állni és nem eldobni az autót. Ha egy hétvégén a versenyautó éppen kevésbé versenyképes, akkor is ki kell hozni a maximumot belőle és nem összetörni. Nyerhet valaki egy-két, vagy négy futamot is, a világbajnoki cím a kitartáson és az egyenletességen múlik. Mindent előre meghatározni és elmondani a pilótáknak, hogy pontosan mire van szükség tőlük” – fogalmazott Flavio Briatore.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?