Ferrari
Már nincs elsőszámú pilóta a Ferrarin belül
A tavalyi szezonnal ellentétben idén nem lesz sorrend Sebastian Vettel és Charles Leclerc között – jelentette ki Mattia Binotto, aki Lewis Hamilton esetleges leigazolásáról is nyilatkozott.
részletekNincs még beceneve Vettel új autójának
Eljön majd az az idő is, amikor Sebastian Vettel idei autójára, az SF1000-esre is becenevet aggat, egyelőre viszont csak a felkészüléssel törődik a Ferrari négyszeres világbajnoka.
részletekLeclerc nem tűz ki konkrét célt 2020-ra
Sok szempontból másmilyen évre számít 2019-hez képest Charles Leclerc, ez viszont nem jelenti azt szerinte, hogy könnyebb is lesz az idei éve. Éppen ezért nem is konkrét eredményeket akar elérni, hanem a lehető legjobb munkát elvégezni.
részletekExtrém megoldások az új Ferrarin
Mattia Binotto a 2020-as F1-es autó leleplezésén elárulta, az idei típus csak kinézetében hasonlít a tavalyihoz. A teljesítmény érdekében több területen egészen szélsőséges irányba mentek el.
részletekFelfedték az első igazi 2020-as F1-es autót
Színházban, közel félórás felvezető műsort követően hullt le a lepel a Ferrari idei versenygépéről, az SF1000-ről. Ez a bemutatott autók közül az első, amelynek nem csak a festése 2020-as.
részletekButton szerint idén jobb lesz Vettel és Leclerc kapcsolata
Tavaly a Ferrari egy talán még nekik is váratlanul erős Charles Leclerc-t kapott, aki fejére nőtt Sebastian Vettelnek. A feszült viszony idén jobbra fordul, és tudják majd ezt kezelni, véli a korábbi világbajnok Jenson Button.
részletekA Ferrari teljesen újragondolta az idei autót
Enzo Ferrari egyetlen ma is élő fia Piero Ferrari, aki azt állítja, a 2020-as autó, amely alighanem az SF1000 nevet kapja majd, teljesen újra lett tervezve, hogy kijavítsák a tavalyi hibáit.
részletekRicciardo akár el is áshatja magát 2020-ban?
Két éve még a Ferrarival és a Mercedesszel hozták hírbe, a Renault-nál azonban kissé kikerült a látókörből. Ha idén sem képes kiugróan jól teljesíteni, végképp elszállhatnak világbajnoki reményei.
részletekEz lenne a 2020-as Ferrari neve?
Olasz sajtóértesülések szerint, miután a Ferrari idén komoly mérföldkőhöz érkezik a Formula-1-ben, a Scuderia 2020-as versenygépe ennek tiszteletére lesz elnevezve.
részletekFerrari: Vettel természetes vezére a csapatnak
A vörös istálló sportigazgatója, Laurent Mekies egyáltalán nem vesztette el bizalmát Sebastian Vettelben. Úgy véli, a négyszeres világbajnok németben kódolva van a vezérszerep, nem hagyják magára.
részletekOlasz sajtó: A Ferrarinál egyre bizakodóbbak
A bennfentes olasz újságíró, Leo Turrini szerint ugyan még mindig nem tökéletesek a szélcsatornából és szimulátorból származó adatok, a Ferrari most már mégis derűlátóbb, mint két héttel ezelőtt.
részletekMassa Leclerc-ben hisz, Vettelben kételkedik
A Ferrari egykori F1-es pilótája a csapat aktuális párosát elemezgetve egyértelmű következtetésre jutott: Charles Leclerc jelenti számukra a jövőt. Sebastian Vettelben bizonytalan.
részletek