DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc: Nem hittünk magunkban, ez elképesztő eredmény

A Ferrari monacói pilótája maga sem számított ennyire jó eredményre a Brit Nagydíj kvalifikációján, csapattársánál több mint nyolc tizeddel volt gyorsabb. A második sorból rajtolhat Charles Leclerc.

Bár a hétvége legnagyobb sztorija kétségkívül Nico Hülkenbergé, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Charles Leclerc milyen kimagasló eredményt ért el az idén csak szenvedő Ferrarival. A monacói a negyedik helyről várhatja a rajtot, hacsak büntetést nem kap, mert csapata veszélyesen engedte őt ki Lance Stroll elé az időmérő edzésen.

„Elképesztően boldog vagyok, egyáltalán nem számítottam rá, hogy a negyedik helyen fogunk végezni. Arra pedig különösen nem, hogy a közepes keverékekkel rajtolhatunk majd, hiszen – bár próbálgattuk – egyáltalán nem bíztunk benne, hogy túléljük a közepeseken a Q2-t” – idézi a Crash Leclerc-t.



„Jó helyzetben várhatjuk a holnapi versenyt, a tempónk is megfelelő, ugyanakkor teljesen elhasználjuk a gumikat néhány kör alatt, szóval ebből a szempontból mindenképpen pozitívum, hogy a közepeseken rajtolhatunk.”

A széljárás sok pilótát – köztük Lewis Hamiltont is – megzavart, így Charles Leclerc-nek is megvolt a maga véleménye a kiszámíthatatlan széllökésekről: „Az F1 már a szél nélkül is meglehetősen nehéz volna, mivel hihetetlen, hogy a Maggots-Becketts kombináció mennyire gyors.”

„A harmadik szabadedzésen és a kvalifikáción eléggé hasonlóak voltak a körülmények, viszont a pénteki nap óta teljesen megváltozott a szélirány, ami megbontja az autó egyensúlyát. Ehhez gyorsan kell alkalmazkodnunk, hogy jó eredményt érhessünk el” – mondta a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: