F1
McLarenes politikai játszmák a színfalak mögött?
Komoly utalást tett arra Stoffel Vandoorne, hogy Wokingban politikai játszmák áldozata lett. A belga pilóta maga mögött hagyta a McLarent és már a Formula-E-ben töltendő évadára összpontosít.
részletekVerstappen szívesen harcolt volna Alonsóval
Fernando Alonsónak nem úgy jött ki a lépés az utóbbi években, hogy az élmezőnyben lehessen, így Max Verstappennel sem volt igazi csatája, amit nagyon sajnál a fiatal holland.
részletekWolff félti Bottast a mentális sérüléstől
Valtteri Bottas az ötödik pozícióig esett vissza a második helyről. Toto Wolff elmondta, nem volt minden rendben a finn autójával, és reméli ez az oka a látottaknak, nem mentális probléma.
részletekAlonso: Schumacher sem részesült ilyen búcsúban
Fernando Alonso a 11. helyen fejezte be utolsó Formula-1-es versenyét, és nem győzte megköszönni a sok szeretet, amit kapott a hétvége során. Szerinte még Schumachernek sem volt része ilyen búcsúban.
részletekHamilton: Megtiszteltetés Vettellel harcolni
Lewis Hamilton győzelmét nem sok minden veszélyeztette Abu Dhabiban, így tökéletes évet zárt. Az ötszörös világbajnok mellé Sebastian Vettel és Max Verstappen állhatott fel a dobogóra.
részletekProblémával teli szombatot zárt a Force India
Mindkét versenyzőnek akadt gondja az Abu Dhabi Nagydíj időmérőjén, vagy azt megelőzően. Ennek ellenére Esteban Ocon elérte a Q3-t, Sergio Perez pedig egy jó eredményben reménykedik.
részletekGrosjean élete körét futotta Abu Dhabiban
A nagycsapatok mögött ő bizonyult a legjobbnak, így a hetedik helyről vághat neki a futamnak a francia versenyző, aki azt is elárulta, nem várták magukat ennyire előre.
részletekAlonso: Csak szórakozás a NASCAR-teszt - egyelőre
A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso és a hétszeres NASCAR-bajnok legenda Jimmie Johnson hétfőn cserélnek autót Bahreinben. Egyelőre komolyabb szándékok nélkül. Egyelőre.
részletekA Pirelli végleg száműzi az értelmetlen elnevezéseket
A Pirelli 2019-ben számokkal fogja jelölni az abroncsait, így búcsút inthetünk a szuperlágy, ultralágy, hiperlágy és hasonló értelmetlen neveknek, melyek csak összezavarták a rajongókat.
részletekRed Bull: Bátorító a Honda fejlődése
Utolsó versenyhétvégéjére készül az energiaitalos alakulat a Renault-val Abu Dhabiban, és Christian Horner úgy érzi, jót fog tenni csapatának az, hogy jövőre már Hondával mennek.
részletekRicciardo: A gumikopás előnyünkre lehet
Utolsó hétvégét teljesíti a Red Bull színeiben az ausztrál, így nem csoda, hogy törekszik egy erős eredményre a szezonzárón: a gumikezelés adta lehetőségekkel élne, és a dobogón ünnepelne vasárnap.
részletekVerstappen: Nem lesz gond a rázókővel
A második szabadedzésen Max Verstappen egy kicsit szélesre vette a 20-as kanyart, ahol magasított rázókövet raktak le a hétvégére, de a holland nem tartja problémának ezt az újdonságot.
részletek