DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Úgy nőtt az F1 nézettsége, hogy közben csökkent

Közleményt adott ki arról a Formula-1, hogy 1,9 milliárd főre nőtt a közönsége – csakhogy ez egy összesített adat, az egyedi nézőszám valójában csökkent.

A Formula-1 teljes összesített tévéközönsége 1922 millió fő volt 2019-ben, ami 9 %-os növekedés 2018-hoz képest, és a legmagasabb érték 2012 óta. A legerősebb öt piac az előző évhez hasonlóan Brazília, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Hollandia volt, mindenhol több mint 100 milliós közönséggel.

Eközben, derül ki a közlemény későbbi részéből, az egyedi nézőszám stabil maradt a legnagyobb 20 piacon 405,5 millió fővel, globálisan viszont 471 millió főre, 3,9 %-kal csökkent 2018-ban.

Az utoljára említett adat a legfontosabb: 471 millió emberhez jutott el 2019-ben az F1 világszerte, ennyien nézték a definíció alapján a közvetítést legalább három összefüggő percig valamikor a szezon folyamán – kevesebben, mint előző évben. Az 1,9 milliárd fős összesített közönség jobban hangzik, különösen, hogy növekedett, de ez az érték az egyes tévéadások összeadásával jön ki, azaz egy személyt többször is számolhat. Így lehetséges 100 milliós nagyságrend Hollandiában, amelynek lakossága 17 millió fő.



A Forbes megemlíti, hogy a Formula-1 2004-től kezdte el az egyedi nézőszám mérését alkalmazni, mivel ez az a szám, amely a reklámszakembereket érdekli. Azelőtt a sportág kizárólag összesített adatokat tett közzé, amelyeket úgy csűrtek-csavartak, ahogy akartak: a hivatalos mérés szerint 1999-ben például – a különböző adások nézőszámát kombinálva – 57,8 milliárd tévénézője volt az F1-nek, a Föld akkori lakosságának tízszerese.

A Formula-1 közleményéből kiderülnek még érdekességek, például a lengyel piacon történt robbanásszerű emelkedés: Robert Kubica szereplése az új tévészerződéssel kombinálna 569,7 %-os növekedést jelentett az egyedi nézőszámban, ami 8,4 millió fővel egyenértékű.

A futamok nézettsége 7 %-kal, az időmérőké 5 %-kal emelkedett, a szabadedzések nézettségében viszont 24 %-os növekedés volt tapasztalható. A legnézettebb verseny az Olasz Nagydíj volt, 112 millió fő – összesített – közönséggel, ami a 2016-os Mexikói Nagydíj óta a legmagasabb érték. 100 millió fölé úszott még Monaco, Brazília és Németország, a közönség átlaga pedig 91,5 millió fő volt nagydíjanként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: