Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 8. szerda
F1

Red Bull: Idén már nincs több kifogásunk

Helmut Marko szerint a Honda javulása miatt többé már nem okolhatják a motorerőt az elmaradó vb-címért, mert az nem lenne igaz - több mint öt győzelmet vár ebben a szezonban.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a Honda fejlődése miatt most már nem mutogathatnak a motorerőre és hogy így nincs igazi esélyük a bajnoki címre - nem fér bele az, ha ők rossz autót terveznek, mert a Honda miatt reális esélyük lehet az év végi elsőségre. Vége a kifogások időszakának, ideje teljesíteni.

"Harcolni akarunk a bajnoki címért és ahhoz, hogy ezt megtehessük, versenyképes karosszériát kell csinálnunk már az év elejétől kezdve, ez pedig az első futamot jelenti" - mondta Marko az Autosportnak adott interjújában a témáról. Tavaly kifejezetten gyenge volt a csapat a szezon első futamain, a karosszériát tekintve csak később nőt fel a feladathoz, ezt most idén nem tehetik meg.

red_1



"A Honda nagy előrelépést tesz erre az évre és mivel eddig minden maximálisan teljesült, arra számítunk, hogy ez meg is történik. Ez azt jelenti, hogy nincs több kifogásunk. Szerintem ötnél is több futamot nyerhetünk" - tette hozzá, mikor megkérdezték, hogy a tavalyi ötgyőzelmes (be nem váltott) ígérete után most mit gondol 2020-ról.

A Red Bullnál nagyon készülnek arra a bizonyos szezonrajtra, Max Verstappen is többször elmondta már, hogy az első futamtól kezdve versenyképes autót akar - mivel még évekre hosszabbított a csapattal, valószínűleg őt meggyőzték arról, hogy ez meglesz...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?