DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Renault nem jól használta fel a sok pénzét

Cyril Abiteboul szerint az enstone-i F1-es csapatnál sokan dolgoznak, sok pénzt tettek a projektbe, de nem tudták megfelelően felhasználni - Pat Fry érkezésétől ennek kijavítását várják.

Nemrég Pat Fry-t nevezte ki vezető pozícióba a Renault Formula-1-es csapata és Cyril Abiteboul csapatfőnök be is ismerte, hogy bár rengeteg pénz állt és áll is a rendelkezésükre, de ezt egyelőre nem tudták megfelelően használni - ezért volt szükségük Fry munkájára, akitől főleg majd a 2021-es autót illetően várnak előrelépést.

"Úgy tűnik, hogy hiányzott nálunk valami a technikai vezetőségből azt illetően, hogy minden rendelkezésre álló erőforrást kiaknázzunk" - mondta Abiteboul az Autosportnak. "Sokat beszélünk a számokról, például hogy hétszázötven ember dolgozik most Enstone-ban. Ez óriási szám és sok, tizenöt millió fontos befektetést jelent. Azonban mindezt egy erőnek kell jó irányba terelnie és azt éreztem, azt éreztük, hogy egy kicsit gyengék voltunk a vezetőség technikai részén. Ez vezetett Pat megszerzéséhez" - magyarázta.

renpro



A 2019-es eredménytelenségről is megvan a csapatvezető véleménye. "Szerintem a szezon első részében megfelelő autónk volt, csak ez nem volt igazán látható, mert nem tudtuk eredményekre váltani. Ennek különböző okai voltak: hol a megbízhatóság, hol a motor, hol a pályán végzett munka, hol a bokszkiállás, hol a stratégia szólt közbe. Plusz egy kicsit a pilóták is, hiszen Danielnek például meg is kellett szoknia az autót. Ezek sajnos éppen akkor vettek el tőlünk pontokat, amikor jó volt az autónk."

"Aztán amikor azt vártuk, hogy sikerül szintet lépni az autónkkal, akkor a fejlesztések nem igazán működtek. Szóval rájöttünk, hogy határai voltak azoknak a fejlesztéseknek, amiket mi a kiválasztott filozófia mentén hoztunk. Ez volt a szezon második felének története. Ez nehezebb volt, lefejlesztettek minket a körülöttünk lévő csapatok. Ezen felül a McLaren előnyt kovácsolt a motorunkkal kapcsolatos előrelépésekből."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: