F1
Vettel nagyon bízik az Aston Martinban
A négyszeres F1-es világbajnok szerint a csapat ereje meggyőző volt számára és hogy kevés pénzből milyen eredményeket értek el - most pedig már a hátterük is rendben lesz majd.
részletekAz F1 téged is megkérdez, szeretnél-e fordított rajtrácsot
A Formula-1 döntéshozói egy kérdőív segítségével a rajongók véleményét is kikérik az utóbbi hetekben ismét beszédtémává vált fordított rajtrácsos időmérőfutam kérdésében, amit 2021-ben négy hétvégén szeretnének kipróbálni.
részletekBrawn elmondta, mi kell a Ferrarinak
A csapat egykori technikai igazgatója szerint elsősorban megerősítésre van szüksége a gödörbe került istállónak. Ez kétségkívül időigényes folyamat lesz, de máskor is mentek el évek az építkezésre.
részletekBinotto a Schumacher-érát másolná
A Ferrari F1-es csapatfőnöke nagyon fontos tapasztalatnak tartja, hogy a 2000-es évek elején is a maranellóiaknál dolgozhatott, s az akkor tanultak alapján vezetné vissza a sikerek útjára a gárdát.
részletekPodcast: Féléves pilótaértékelő
Túl vagyunk az F1-es évad első félidején, így a #FormulaHUPodcast stábja elérkezettnek látta az időt, hogy értékelje azt a 21 pilótát, akik megfordultak idén a rajtrácson.
részletekWolff először beszélt konkrétan a távozásáról
Toto Wolff arról beszélt, szerinte nem fenntartható a jelenlegi F1-es modell, hiszen értelmetlen, hogy egy ember, vagyis a csapatfőnök feleljen 2000 alkalmazott munkájáért. A távozásáról is beszélt.
részletekVerstappen besokallt, érik a balhé?
Lapunk értesülései szerint csak a külvilág felé mutatja azt, hogy nyugodt és beletörődött, valójában viszont egyre feszültebb a hangulat a holland körül: nehezen emészti meg a technikai hibákat.
részletekA McLaren már nem ígérget Ricciardónak
Zak Brown szerint amikor először beszéltek, még nem tudott mit mondani, csak ígérhetett, azóta viszont megváltoztak a dolgok, beváltotta ezeket az ígéreteket - Andreas Seidl személye is döntő volt.
részletekFerrari: Gödörben vagyunk, tudunk róla
Louis Camilleri szerint nincsenek csodák, idő kell, de jövőre maximum a mostani helyzetükhöz képest fejlődhetnek valamennyit, ez a realitás. A Mercedes előtt le a kalappal.
részletek„Mick Schumacher készen áll az F1-re”
Gerhard Berger szerint a Formula-2 listavezetője szépen lassan felépítette magát eddig minden kategóriában és ha okosan csinálja, akkor az sem fog számítani, hogy ha nem lesz bajnok.
részletekBrawn: Vettelnek hoznia kell az eredményeket
Ross Brawn szerint Sebastian Vettel leigazolása erős lépés Lawrence Strolltól és szerinte a német még mindig jobbá tesz mindenkit - viszont innentől hozni kell az elvárt eredményeket.
részletekHakkinen megérti Wolff problémáját
Toto Wolff nem tagadta, hogy sok neki a jelenlegi terhelés és többet szeretne a családjával lenni - Mika Hakkinen szerint ez nem is csoda, neki már az is fárasztó volt, amikor az ő idejében ennél kevesebb versenyt kellett teljesíteni.
részletek