DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ezért nem igazolt soha Hamilton a Ferrarihoz

Bár pletykaként többször is felmerült, hogy vörösbe öltözik a brit, ez sosem valósult meg: az immár hétszeres világbajnok szerint sem az időzítés nem stimmelt, sem az igények nem egyeztek.

Lewis Hamilton a múlt hétvégén bebiztosított hetedik világbajnoki címével a Formula-1 történetének egyik legsikeresebb versenyzőjévé avanzsált, így adta volna magát, hogy a jelenkor legnagyobbja a legpatinásabb gárdához, a Ferrarihoz szerződjön. Bár időről időre fel is röppentek erre utaló híresztelések, a brit egész eddigi karrierje során Mercedes-motoros csapatoknál szerepelt – és bár még késik az új kontraktus, minden bizonnyal ez 2021-től is így lesz.

hamilton-vettel-ferrari-dppi



Hamilton most elárulta: ugyan voltak egyeztetések közte és a maranellóiak között, de azok sosem materializálódtak. „Alkalmanként beszéltünk egymással, de sosem jutottunk annál tovább, hogy felmérjük, milyen opciók vannak az asztalon, s azok nem a megfelelőek voltak” – nyilatkozta a pilóta a Gazzetta dello Sportnak.

A 35 éves versenyző szerint részben az is közrejátszott ebben, hogy sosem egyezett az ő szerződésének lejárati időpontja azzal, amikor a Ferrarinál lett volna üresedés: „Sosem egyeztek az álláspontjaink” – jegyezte meg Hamilton. „Úgy vélem, számított az időzítés, és végső soron minden okkal történik. Az előző szezonok során a szerződésem mindig máskor járt le, mint a többi versenyzőnek. Végül így alakultak a dolgok.”

Hamilton az idény korábbi részében elhintette, hogy a Ferrari többet is tehetne a sokszínűség népszerűsítéséért, ahogy azt a Mercedes teszi. S pontosan ez az önkifejezési lehetőség volt az, amelyet kért jelenlegi alakulatától, amikor 2012 végén átigazolt nevelő egyesületétől, a McLarentől:

„Sokat fejlődtem a McLarennél, de voltak bizonyos elvárásaik, hogyan kell viselkednie a pilótáknak, ez pedig nem illett össze azzal a ténnyel, hogy mindig is kívülálló voltam és a magam útját jártam. Mielőtt aláírtam a Mercedeshez, azt mondtam nekik: ’nézzétek, én más vagyok, mint a többiek, hadd lehessek önmagam, hadd kísérletezhessek, hogy megtudjam, ki vagyok, én is segíteni fogok a márkát népszerűsíteni a fiatalok körében egy jobb módon’. És pontosan ez is történt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: