DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Hamilton valami különlegeset tett

Egyik legnagyobb riválisától kapott elismerést az immár hétszeres világbajnok Hamilton. Vettel szerint kétségtelen, hogy a brit korszakuk legjobbja, aki megérdemli az elismerést.

Lewis Hamilton a Török Nagydíjon olyan magasságba ért fel a Formula-1-ben, ahol eddig mindössze egyetlen ember járt. A hatodik helyről rajtolva briliáns vezetéssel és taktikai érzékkel használta ki a száradó pálya változó körülményeit, és nyert fél perces előnnyel. Futamgyőzelme megkoronázta az egyébként is elkerülhetetlent, hetedik világbajnoki címe megszerzését. A harmadik helyen leintett riválisa, Sebastian Vettel az elsők között gratulált a schumacheri magasságokba emelkedett pilótának.

vet-ham-2020-grat



„Azt mondtam neki, hogy ez nagyon különleges számunkra, mert a szemünk láttára íródik a történelem. Ő a korszakunk legjobbja, ez nem is kérdés. Összehasonlítani mindig nehéz… mégis hogyan állítsuk párhuzamba [Juan Manuel] Fangiót és Stirling Mosst a mi generációnkkal? Nem lehet. Lehet, hogy haszontalanok lennénk azokban az autókban, mert majd’ összesz*rnánk magunkat. De lehet, hogy ők is haszontalanok lennének a mi autóinkban, mert azok túl gyorsak számukra. Ki tudja? De ez nem számít. Minden korszaknak megvannak a kiemelkedő alakjai, és Lewis kétségkívül a mi éránk legjobbja” – idézte a Planet1.

Hamilton több jelentős mutatóban, például pole-pozíciók és futamgyőzelmek számában már túlszárnyalta Schumachert, jövőre pedig világbajnoki címekből is többet szerezhet a legendás németnél. „Ez engem érzékenyen érint” – kommentálta Vettel. „Mindig Michael lesz a… legjobb pilóta, de kétségtelen, hogy az eredményeket elnézve Lewis a legnagyobb. Mindent megtett, amit csak lehetett.”

Vettel szerint a Török Nagydíj tökéletesen példázta, miért Hamilton az F1 valaha volt egyik legnagyobbja. „Ez a legjobb példa rá. Nehéz, közel kétórás futam volt, melyen alig lehetett pályán maradni. Őszintén szólva nem is az ő versenye volt, mégis nyert. Ismét előhúzott valami különlegeset a kalapból, amiért mindent megérdemel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: