DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

Erőforrások

A régi motoroktól sokan halláskárosodást szenvedtek

Mikor a V6-os turbók megérkeztek a Formula-1-be, sokan nem voltak elragadtatva a motor hangjától, azonban Andy Cowell, a Mercedes erőforrás részlegének vezetője elmondta, miért jobb a jelenlegi motor.

részletek

Új motorral vág neki 2020-nak a Ferrari

Maga Mattia Binotto jelentette be, hogy a Ferrari újratervezi erőforrását a 2020-as szezon előtt, mivel úgy látják, többet is ki lehetne hozni abból, de több figyelmet fordítanak az aerodinamikára is.

részletek

Wolffot megdöbbentette a Ferrari fejlődése

A Mercedes vezetője szerint furcsa, hogy egy hatéves szabályrendszerben egy csapat akkorát fejlődik, mint a Ferrari. A vörösök kreatív megoldást találhattak, amit a címvédők próbálnak lemásolni.

részletek

Újra létrejöhet a McLaren-Mercedes házasság

Sajtóhírek szerint már előrehaladott fázisban tartanak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy a wokingi istálló 2021-től ismét a német gyártó erőforrásait használja a Renault-é helyett az F1-ben.

részletek

Red Bull: Szaftos a Ferrari üzemanyaga

Christian Horner csapatfőnök emeli kalapját a Ferrari F1-es motorrészlege előtt, amiért négy és fél év után megmutatta a Mercedesnek, milyen érzés egy másik gyártó után kullogni.

részletek

Monza miatt aggódnak az élmenők

Hiába a Mercedes és a Ferrari erős tempója, új fejlesztésű, ám bizonytalan erőforrásai miatt egyik csapat sem nyugodt a nagy igénybevétellel járó Olasz Nagydíj előtt.

részletek

Verstappenre büntetés várhat, de nem zavarja

Az Olasz Nagydíjon a Red Bull várhatóan hollandnál is beveti a Honda legfrissebb erőforrását, ami rajtbüntetést jelentene számára. Ez nem izgatja őt, hiszen Monzában lehet előzni.

részletek

A McLaren lassan dobja a 2019-es autót

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elhintette, hogy hamarosan leállnak a 2019-es autó fejlesztésével és teljes mértékben a 2020-asra koncentrálnak majd, amely már régóta épül.

részletek

Csapatvezetők a hibrid erőforrások ellen

Egyszerű, magas fordulatszámú szívó motorokat vagy összetett hibrid rendszerrel szerelt erőforrásokat használjon az F1 2020 után? Egyáltalán muszáj ezek közül választani, vagy van harmadik út is? Szakemberek taglalják, mit hozhat a jövő.

részletek

Vagányabb motorok is jöhettek volna az F1-be

Eredetileg merészebb erőforrásokat képzelt el a 2021 utáni F1-ben Ross Brawn, ám kockázat volt a meglévő gyártók távozása, ezért csak visszafogottan nyúltak bele a jelenlegi konstrukciókba.

részletek

Honda: Tanultunk az elkövetett hibáinkból

A Red Bull dolgozói – és sok rajongó is - minden bizonnyal abban reménykednek, hogy 2019 lesz az az év, mikor a Honda áttörést ér el, így egy szintre érhetnének a Mercedesszel és a Ferrarival.

részletek

A Honda érzi az erőt, már az élmezőny a célja

Az F1-es motorgyártóra nem jellemző a felelőtlen ígérgetés, most viszont bátor célokat fogalmazott meg a japánok F1-es főnöke: idén utol akarják érni a Mercedest és a Ferrarit.

részletek