DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Mercedes mérnöke a Hondát dicsérte

Andy Cowell erőforrásért felelős vezető szerint a japán motorszállító idén még a Ferrarinál is sokkal gyorsabb fejlődést produkált, amivel messze a mezőny fölé magasodik.

A Honda az idei szezontól látja el motorokkal a Red Bull Formula-1-es istállóját, és hamar bebizonyította, hogy a McLarennél látott teljesítménye ellenére megérdemli a bizalmat. Olyan tempójú fejlődést produkál, amivel a Mercedes erőforrásért felelős főnöke szerint egyetlen másik gyártó sem tudja tartani a lépést. 

 ham-ver-hun-action-20191



„Idén ők léptek előre a legtöbbet, ebből a szempontból a Ferrarinál is jobbak voltak. A Red Bull képes világbajnok autót építeni, Max Verstappen félelmetes, a Honda pedig hihetetlenül elszánt és óriási erőkkel dolgozik. Ez pedig látszik a pályán. Érdekes lesz [a következő szezon]” – nyilatkozta Andy Cowell, aki kissé csalódott, amiért a 2021-es szabálymódosítások az erőforrások terén nem hoznak drasztikus változásokat, de annak kifejezetten örül, hogy a négy F1-es motorgyártó egyre közelebb kerül egymáshoz.

„Egy mérnök szeret kreatív lenni és kedveli az új kihívásokat, ezért azt kívánom, bárcsak több változást vezetnének be. Mégis azt gondolom, a Formula-1 a lehető legjobb irányba halad. Szerintem a 2014-ben bevezetett hibrid V6-osok a lehető legjobb erőforrások a sorozat számára. A gyártók pedig egyre közelebb érnek egymáshoz, úgyhogy legyen egy kiélezett küzdelem változatlan szabályok mellett, erre vevő vagyok” – idézte őt a PlanetF1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: