DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Honda: Tanultunk az elkövetett hibáinkból

A Red Bull dolgozói – és sok rajongó is - minden bizonnyal abban reménykednek, hogy 2019 lesz az az év, mikor a Honda áttörést ér el, így egy szintre érhetnének a Mercedesszel és a Ferrarival.

Bármennyire is furcsa döntésnek tűnik, de a Red Bull számára igazából csak a Honda volt az opció erre a szezonra, miután a Renault-val zátonyra futott a kapcsolatuk, a Mercedes és a Ferrari pedig kizárt volt, hogy motort adjon nekik.

A Honda volt tehát számukra a legkézenfekvőbb opció, a japán motorgyártó pedig kőkeményen dolgozik, hogy versenyképesebbé tudja tenni erőforrását a Red Bull számára.



„Az ok, amiért képesek lehetünk jól teljesíteni az, hogy a legjobb embereink dolgoznak az F1-es projekten a versenyzési tapasztalattal rendelkezők közül. A gyárunk pedig kiváló felszereltséggel rendelkezik” – mondta Masashi Yamamoto a GPBlognak.

„A legnagyobb előrelépést talán mégis azzal érhetjük el, ha tanulunk az elmúlt három esztendő hibáiból. Annyit kísérleteztünk, és annyi kudarc ért bennünket… Ebből mind tanultunk, és ezek miatt tehetünk néhány lépést előre és segítségünkre lehet az előttünk álló szezon során.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: