DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Újra létrejöhet a McLaren-Mercedes házasság

Sajtóhírek szerint már előrehaladott fázisban tartanak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy a wokingi istálló 2021-től ismét a német gyártó erőforrásait használja a Renault-é helyett az F1-ben.

A McLaren a Hondával való szakítás után 2018-tól a Renault hajtásláncait használja a Formula-1-ben, s bár a franciák motorjának teljesítménybeli javulása is közrejátszott abban, hogy a wokingiak idén a pályák jelentős részén a középmezőny élére ugrottak, az erőforrások megbízhatósága így is jócskán hagy kívánnivalót maga után. „Elképesztő erőfeszítéseket tesz a Renault, hogy a szezon közben is növelje a motorerőt, ezt biztató látni. De természetesen csalódottak vagyunk a rajthelybüntetések és a kiesések miatt” – idézi Andreas Seidl csapatfőnököt a Motorsport.com szakoldal.

mclaren-mercedes-dppi-1



Éppen ezért már egy ideje pletykálják, hogy a McLaren ismét motorpartnert válthat a közeljövőben, s ezek a hangok a hétvégi Orosz Nagydíj helyszínén most felerősödtek. Több sajtóorgánum, köztük a már említett Motorsport.com is arról számolt be, hogy Seidlék mérlegelik annak lehetőségét, hogy a nagy szabályváltozásokat hozó, s ezzel a középcsapatok számára egyúttal a felzárkózás lehetőségét is kínáló 2021-es idénynek már másik erőforrással vágjanak neki.

Minden jel arra utal, hogy a wokingiak kiszemeltje pedig nem más, mint a Mercedes, amellyel 1995 és 2014 között jobbára sikerektől hangos kapcsolatot ápoltak: máig legutolsó egyéni és konstruktőri világbajnoki címüket, valamint futamgyőzelmüket és dobogós helyezésüket is a német motorgyártó partnereként érték el az F1-ben. A Motorsport.com úgy tudja, a tárgyalások meglehetősen előrehaladott állapotban is tartanak a két fél között.

Azt éppen néhány hete jelentette be a Mercedes, hogy 2025-ig meghosszabbította a Williamsszel kötött megállapodást, s amennyiben a McLaren valóban átpártolna hozzájuk, úgy már három csapat futna az ő erőforrásaikkal. Márpedig a szabályzat kimondja, hogy három istálló fölött már az FIA beleegyezése is kell ahhoz, hogy újabb csapatot lássanak el hajtáslánccal, és bár ez formalitásnak tűnik, azért felvethet kérdéseket a Racing Pointtal való együttműködést illetően. Emellett a McLaren „átigazolása” azt is jelentené, hogy a Renault csak a saját gyári alakulatát látná el motorokkal – igaz, úgy hírlik, ezt nem is bánnák, mert így kizárólag a saját csapatukra koncentrálhatnának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: