Dakar
Sainz visszavágott, Alonso szélvédő nélkül száguldott
Az erős szél miatt lerövidített 10. szakaszon Al-Attiyah és Peterhansel eltévedt, így Sainz újra jelentős előnybe került. Alonso borult, a quados éllovas, Casale pedig fél órát bukott.
részletekDakar: Al-Attiyah szinte utolérte Sainzot
Az éllovas sokat veszített a kilencedik szakaszon, ellenben fő üldözője, Al-Attiyah, valamint csapattársa, Peterhansel nagyot ment, ezzel még élesebbé vált a csata.
részletekAlonso: 2021-ben terítéken lesz az F1 is nálam
A kétszeres F1-es és egyszeres WEC-világbajnok Fernando Alonso szerint a Dakaron nyújtott teljesítményével egy újabb dolgot pipálhat ki a listáján, az Indy 500 után pedig terítéken lesz a Formula-1.
részletekAlonso: Túlteljesítettem a céljaimat
Fernando Alonso nem számított rá, hogy képes lesz második időt futni egy szakaszon élete első Dakarján, úgyhogy számára hatalmas siker volt a hétfői nap.
részletekPrice: Paulo is megállt, amikor megsérültem
A Dakar Rali tavalyi győztese is segédkezett vasárnap Paulo Goncalves halálos baleseténél, és nem tud napirendre térni a történtek felett. Toby Price részletesen elmesélte, hogyan járt ólomlábakon az idő, amíg megérkezett az orvosi csapat.
részletekSerradori nyert, Alonso második a meglepetésszakaszon
Az eddigi élmenők küszködtek a Dakar nyolcadik szakaszán, Sainz közel húsz percet veszített. A vezető helyen hárman is álltak, Fernando Alonso eddigi legjobb részeredményét érte el.
részletekAlonso a riportertől értesült a tragédiáról
A spanyol lefagyott, mikor interjú közben tudatosult benne, valóban meghalt egy versenytársa. A motorosok gyászolnak: Kevin Benavides 70 kilométeren át sírt a célig.
részletekDakar: A Toyota panaszkodik, a Mini nevet
A japán márkánál arról beszélnek, hogy túlságosan lefojtották a teljesítményüket, a britek képviselői azonban kinevetik a panaszokat. Feszült a légkör az autósok élmezőnyében.
részletekSainz menetelt, Alonso újra hatodik lett a tragikus napon
A vasárnap leggyorsabb motoros, Benavides megállt segíteni a végzetes kimenetelű balesetet szenvedő Goncalvesnek, így időveszteségét jóváírják. Az autós verseny papírforma szerint alakult.
részletekTragédia: Életét veszítette a Dakaron Paulo Goncalves
Szomorú hír érkezett Szaúd-Arábiából a Dakar Rali második hetének kezdetén. A verseny korábbi második helyezettje, a veterán Paulo Goncalves baleset következtében elhunyt.
részletekDakar: Peterhansel nyert, Sainz előnye nőtt
A francia mindössze másfél perces előnnyel végzett az éllovas spanyol előtt az autósok között a Dakar hatodik napján. A motorosoknál a Hondák taroltak, Babec Peterhanselhez hasonlóan másodszorra nyert szakaszt.
részletekDakar: Sainz és Price az első duplázók
A Mini spanyolja és KTM ausztrálja váltak az első kétszeres szakaszgyőztesekké autóban és motoron. Az élen nincs változás, Fernando Alonsónak újabb erős napja volt az Arab-sivatagban az ötödik napon.
részletek