Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. január 26. vasárnap
Tereprali

Price: Paulo is megállt, amikor megsérültem

A Dakar Rali tavalyi győztese is segédkezett vasárnap Paulo Goncalves halálos baleseténél, és nem tud napirendre térni a történtek felett. Toby Price részletesen elmesélte, hogyan járt ólomlábakon az idő, amíg megérkezett az orvosi csapat.

Öt év után először vesztette életét versenyző a Dakar Ralin, a 13. alkalommal rajthoz álló Goncalves szíve valószínűleg egy bukást követően állt le, és bár a mentőhelikopter nyolc perc alatt megérkezett azt követően, hogy a balesetet észlelő versenyzőtársak megnyomták a segélyhívót, már nem tudták megmenteni a 40 éves portugál életét.

Price volt az első, aki odaért a baleset helyszínére, és másnap, a tragédia miatt a motorosok és a quadok számára pihenőnappá nyilvánított hétfőn felidézte a történéseket a Motorsportnak nyilatkozva.

goncalves



„A baleset egy fennsíkon, egy gyors szakaszon történt. Ott teljes gázzal haladtunk, és az utolsó pillanatban jelzett a GPS-rendszerem riasztója: felnéztem, és láttam, hogy egy motor hever előttem. Amikor odaértem, először nem tudtam, hogy ki az, de hamar felismertem, hogy Paulo hever a földön. Tudtam, hogy nagyon súlyos dolog történhetett, mert elég rossz pozícióban feküdt. Azonnal értesítettük a versenyirányítást és hívtuk a helikoptert, közben pedig mindent megpróbáltunk, hogy valamilyen reakciót kapjunk tőle. Az oldalára fordítottam, mert nem volt valami jó, ahogy a hátán feküdt. Ellenőriztük az életjeleit, de sajnos semmire nem reagált, így csak reménykedtünk, hogy a helikopter nagyon-nagyon gyorsan megérkezik. Az volt életem leghosszabb nyolc perce – egy órának tűnt.”

A baleset helyszínén megállt többek között Stefan Svitko, Kevin Benavides és a korábbi autós győztes Luc Alphand is, aki ma már a francia televíziónak dolgozik.

„Összegyűlt közben egy kis csoport, próbáltuk megtenni, amit csak lehet, de sajnos nem a legjobb lett a végkimenetel. Szörnyű nap ez a motorversenyzés világának, hiszen elveszítettünk egy barátot és egy remek versenyzőt” – folytatta Price, aki kötelességének érezte a segítségnyújtást.

„Csupán az a tudat nyújt számomra némi megnyugvást, hogy ott voltunk vele, ameddig csak lehetett. Emlékszem, hogy ő is megállt nekem, amikor 2017-ben eltörtem a lábam a Dakaron. Most úgy éreztem, így cselekszek helyesen. Segítettünk őt beemelni a helikopterbe, de utána még beletelt 15-20 percbe, mire összeszedtem magam és vissza tudtam ülni a motorra. Bármelyik nap megtenném ugyanezt. Tény, hogy ez egy fontos verseny, de mégis csupán egy verseny. Mi viszont emberek vagyunk, és az a dolgunk, hogy figyeljünk oda egymásra. Most már csak annyit tehetünk, hogy rendszerezzük a gondolatainkat, eljussunk a célig és a lehető legjobban versenyezzünk Paulo emlékéért. Ami viszont az eredményt illeti, már nem is nagyon érdekel. Jobban örülnék, ha Paulo inkább még most is itt lenne velünk a táborban.”

Négy nappal a 2020-as Dakar Rali vége előtt Price az összetett 4. helyén áll, 28 perc lemaradással az éllovas Ricky Brabec mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?