DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali

Tragédia: Életét veszítette a Dakaron Paulo Goncalves

Szomorú hír érkezett Szaúd-Arábiából a Dakar Rali második hetének kezdetén. A verseny korábbi második helyezettje, a veterán Paulo Goncalves baleset következtében elhunyt.

A beszámolók szerint a 13. Dakarját az indiai Hero márkával teljesítő motoros a Rijádból induló vasárnapi szakasz 276. kilométerénél szenvedett balesetet helyi idő szerint 10:18-kor. A portugál motorosért mentőhelikopter érkezett, amelynek személyzete eszméletlen állapotban, szívleállással talált rá. A versenyzőt Layla kórházába szállították, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta.



Goncalves 2006-ban indult először a Dakaron, melynek azóta állandó résztvevője volt. Négyszer végzett a legjobb tíz között, beleértve a 2015-ös kiadás második helyezését Marc Coma mögött. Pályafutásának fő eredménye az FIM tereprali-világbajnokság 2013-as szezonjának megnyerése volt. Sikereit a Hondával érte el, idén vágott új kihívásba, az indiai Hero márkával.

„Izgatottam várom ezt az új kihívást. Néha szükség van a változásokra, hogy extra motivációt találjunk. Eddig nagyon boldog vagyok. Csupán két versenyem volt a csapattal, de néhány szakasz nagyon jól sikerült, Marokkóban nyertem is egyet” – nyilatkozta várakozással telve a Dakart megelőzően.

A portugál motoros a Dakar 29. versenyző áldozata – a 20. motoros, aki a versenyen hunyt el. A mai tragédia előtt utoljára a lengyel Michal Hernik veszítette életét 2015-ben Argentínában.

Paulo Goncalves 40 éves volt.

Nyugodjék békében!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: