DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali

Dakar: Al-Attiyah szinte utolérte Sainzot

Az éllovas sokat veszített a kilencedik szakaszon, ellenben fő üldözője, Al-Attiyah, valamint csapattársa, Peterhansel nagyot ment, ezzel még élesebbé vált a csata.

Hat és fél percet veszített a Dakar kilencedik szakaszán a futamot vezető Carlos Sainz: a MINI pilótája nem találta a ritmust, pedig a rajtpozíció ezúttal elvileg az élmezőnynek kedvezett. Ezt a toyotás Nasser Al-Attiyah, illetve a másik Miniben ülő Stephane Peterhansel érvényesítette is, mindketten végig az első-második helyen haladtak és a szakaszt végül Peterhansel nyerte tizenöt másodperces fórral Al-Attiyah előtt.

Sainz végül csak ötödik lett, az itt beszedett jelentős hátránya miatt pedig az összetettbeli előnye gyakorlatilag teljesen elolvadt: már csak 24 másodperccel vezet Al-Attiyah előtt, ami egy ilyen versenyen igazából csak matematikat. Peterhansel is közelebb zárkózott, ő még így is hat percel felüli lemaradással követi ellenfeleit, de a mai szakasz bizonyította, hogy az is eltüntethető egyetlen nap alatt...

alati



Fernando Alonso ezúttal a kilencedik helyen zárta a szakaszt, összetettben pedig feljött a tizedik pozícióba, ismét egészen jó napot teljesített.

A motorosok mezőnyében Pablo Quintanilla bizonyult a leggyorsabbnak, aki ezzel a Husqvarna idei első szakaszgyőzelmét aratta - közel két perccel előzte meg Toby Price-t, Joan Barreda pedig úgy lett harmadik, hogy egyszer elesett. Az összetettet továbbra is Ricky Brabec vezeti, aki ezúttal egy negyedik időt hozott össze.

Az állás a kilencedik szakasz után:

Autósok: 1. Carlos Sainz (Mini) 35:11:54 ó., 2. Nasser Al-Attiyah (Toyota) + 24 mp., 3. Stephane Peterhansel (Mini) + 6:38 p., 4. Yazeed Al-Rajhi (Toyota) + 34:16 p., 5. Orlando Terranova (Mini) + 49:41 p., 6. Giniel de Villiers (Toyota) + 57:57 p., 7. Bernhard Ten Brinke (Toyota) + 1:08:59 ó., 8. Mathieu Serradori (Century) + 1:24:20 ó., 9. Yasir Seidan (Mini) + 2:35:35 ó., 10. Fernando Alonso (Toyota) + 3:17:23 ó.

Motorosok: 1. Ricky Brabec (Honda) 31:59:29 ó., 2. Pablo Quintanilla (Husqvarna) + 20:53 p., 3. Toby Price (KTM) + 26:43 p., 4. Joan Barreda (Honda) + 28:16 p., 5. Jose Ignacio Cornejo (Honda) + 29:29 p., 6. Matthias Walkner (KTM) + 37:16 p., 7. Luciano Benavides (KTM) + 41:11 p., 8. Franco Caimi (Yamaha) + 1:21:04 ó.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: