DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Alonso minden idők legsokoldalúbb versenyzője?

Fernando Alonso a Dakaron sem csak sétakocsikázást mutat be, a Formula-1-ben, Le Mans-ban és az Indy 500-on is bizonyított már. Sokoldalúsága miatt a spanyol lenne a világ legjobb versenyzője?

Már a juniorsorozatokban is látszott, hogy Fernando Alonsóval később számolni kell majd a száguldó cirkuszban, ez valóban így is történt. A rendkívül gyenge Minardival is meg-megvillantotta oroszlánkörmeit, 2003-tól pedig már a Renault színeiben versenyzett a Formula-1-ben. Abban az évben azonnal futamot is nyert és a szakemberek rásütötték, hogy a jövő világbajnoka.

Nem is kellett túl sokat várni erre, Michael Schumacher és a Ferrari ötéves uralkodását törte meg 2005-ben, majd a rákövetkező esztendőben is világbajnokká koronázták. Tehetsége elvitathatatlan volt ezután is, de a harmadik bajnoki elsőség sosem jött össze számára, pedig háromszor is nagyon közel került ehhez (a McLarennél és a Ferrarinál).

A Grandprix247.com kiemeli, Alonso mindenhol remekelt eddig, ahol csak megfordult. A Dakar az egyik legnagyobb, új kihívás ezek közül, ahol néhány napja kis híján szakaszgyőzelmet szerzett a Toyotával. Ugyan már volt egy látványos borulása is a spanyolnak, alapvetően látható, hogy versenyképes és egyik nap sem a futottak még kategóriában végez.

Alonso a Dakaron is derekasan helytáll


A Formula-1-ben két világbajnoki címet szerzett, a WEC-sorozatban is (csapattársaival karöltve) megszerezte az összetett elsőséget, közte két, Le Mans-i 24 óráson aratott győzelmével. A Monacói Nagydíj megnyerését is kipipálhatta már jó egy évtizeddel ezelőtt, valamint 2017-ben, újoncként az Indy500-on is meghökkentően jól futott.

A tripla koronához még hiányzik ez az indianapolisi siker, de idén szinte biztosan a tapasztalt és sikeres csapatvezető, Michael Andretti gárdájában próbál szerencsét (a tavalyi mclarenes kaland hatalmas kudarccal végződött). 2017-ben, jóval kevesebb tapasztalattal a háta mögött huzamos ideig vezette az ötszázmérföldes viadalt és folyamatosan az élmezőnyben futott.

Nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg egyelőre, hogy jövőre is indulna a Dakar-ralin, de amit eddig láttunk tőle, az több, mint biztató. Amennyiben az Indy 500-on sikerülne behúznia a győzelmet, valamint néhány év múlva a Dakaron is, teljesen egyedül lenne a világon, aki nem tripla, hanem négyszeres koronát volt képes elérni. Ebben azonban még sok a feltételes mód, az Indy-győzelmet sem adják ingyen.

Az viszont kétségtelen, hogy amilyen versenysorozatban Fernando Alonso megfordul, abban mindig rövid idő alatt versenyképessé válik. Ezt pedig nem sokan mondhatják el magukról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: