Bottas
Ez volt a harmadik osztrák szabadedzés
A pénteki nap délutánján többen megtörték autójukat, még a legnagyobb nevek közül is, illetve sok kisebb-nagyobb hiba tarkította, már az első szabadedzéstől kezdve. Szombat délben nyílt utoljára lehetősége a mezőnynek, hogy minden részletet a helyére tegyen.
részletekA pilótáknak tetszenek a durva kerékvetők
Hamilton, Bottas és Hülkenberg is azt mondta, hogy bár komoly károkat okoznak ezek az autókban, de el kell kerülni őket, ennyire egyszerű - ha valaki hibázik, az megfizet érte, ennyi a történet.
részletekBottast váratlanul érte a Mercedes kitörése
Valtteri Bottas látványos balesetet szenvedett az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén. A finn pilóta szerencsére épségben megúszta, versenyautója annál kevésbé, lesz dolga a szerelőknek.
részletekBottas állítja, hogy nem rogyott meg
Egy hete szó szerint elviharzott a Paul Ricard pályáról Valtteri Bottas, aki nehezen nyelte le az újabb vereséget, és egyértelműen a megtörtség jeleit láthattuk rajta. Az F1 ezen a hétvégén már a Red Bull Ringen szerepel, ahová a finn magát összekapva érkezett meg. Hogy mit ígér? Amit eddig: mindent megtesz, hogy Lewis Hamilton ne vágtázzon el idejekorán a vb-címmel…
részletekWolff: Bottasnak változtatnia kell a stílusán
A Mercedes F1-es csapatvezetője továbbra is bízik benne, hogy finn pilótája fel tudja venni a versenyt Lewis Hamiltonnal: azt is elmondta, hogy szerinte ehhez miben kellene fejlődnie.
részletekRosberg: Verstappen tökéletes idén
A 2016-os világbajnok szerint Lewis Hamiltonon kívül Max Verstappen nyújt egészen bámulatos produkciót idén, hibátlan és rettentő gyors. A jelenlegi Red Bullban nincs több egyelőre.
részletekHelyszíni: Megtörte Bottast Hamilton újabb sikere?
Mostanában egyetlen vereség sem fájt Valtteri Bottasnak annyira, mint az, amit a vasárnapi Francia Nagydíjon szenvedett el Lewis Hamiltontól. A finnt szemlátomást letaglózta, hogy esélye sem volt csapattársa ellen, olyannyira, hogy a kötelezőket letudva el is pályázott a helyszínről. Noha vannak, akik szerint a mostani zakó hatására megroppanhat, a márkatárs és a csapatfőnök Toto Wolff szerint korai ilyesmire gondolni.
részletekBottas: A rajt volt a legjobb lehetőségem
Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon sem talált legyőzőre, és idei hatodik győzelmét aratta. Mellé Valtteri Bottas és a Ferrarit vezető Charles Leclerc állhatott fel a dobogóra.
részletekHamilton lesimázta a Francia Nagydíjat
A rajtnál megtartotta első helyét, majd domináns teljesítménnyel, egyre növelve előnyét húzta be Lewis Hamilton idei hatodik futamgyőzelmét. A Ferrari nem volt egy súlycsoportban a Mercedesszel.
részletekHamilton: Sok idő maradt így is a körömben
A két Mercedes esélyt sem adott a többieknek a Francia Nagydíj időmérő edzésén. Leginkább a szélirány zavarta a pilótákat. Bottas és Leclerc is a rajt utáni métereken előzne holnap.
részletekBottas a harmadik szabadedzésen is Hamilton előtt
Változatlanul az első két helyen végeztek a Mercedesek a Francia Nagydíj utolsó tréningjén. A Ferrari hátránya az időmérőt megelőzően 0,4 másodperc, de Vettel és Leclerc két szektorban is leggyorsabb volt.
részletekA helyszínről: Csak Bottasban bízhatunk
Valtteri Bottas csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a Paul Ricard versenypályán a Mercedes „talán” újra jó formában lehet a montreali szenvedés után, pénteken pedig, a Francia Nagydíj első edzésein meg is mutatta, hogy így van. A finn a második tréninget az élen zárta és bizakodó, ami azért is fontos, mert egyre inkább körvonalazódik: kizárólag tőle lehet arra számítani, hogy némi izgalmat csempész az idei világbajnokságba.
részletek