DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas az élre kormányozta a Mercedest a délutáni edzésen

A címvédő alakulat átvette a vezetést a Red Bulltól a Brit Nagydíj második pénteki gyakorlásán. Valtteri Bottast a tabellán Lewis Hamiton és Charles Leclerc követi a szoros élmezőnyben.

00119014_113



A megszokottnál eseménydúsabb első edzés után a folytatásra lecsillapodtak a kedélyek Silverstone-ban, például a nyomasztóan sötét esőfelhőknek sem maradt már semmi nyomuk az égen. Semmi nem zavarta hát a csapatokat, hogy teljesítsék a szokásos programot, amelyben az első 45 percet az egykörös tempó megtalálására, a második 45-öt pedig a hosszú etapok gyakorlására fordítják. Nem mindenki számára volt azért problémamentes a délután, Romain Grosjean autóján például hidraulikai hibát orvosoltak az első fél órában, így a francia az első edzés bonyodalmai után további időt veszített. George Russell pedig az utolsó szakaszról maradt le, miután váltóhibát fedeztek fel Williamsében.

Az élmezőnyben a Mercedes magához tudta ragadni az irányítást, Valtteri Bottas már a közepes keverékű gumikon is a leggyorsabb időt autózta, majd a lágyakat felrakva javított, és meg is őrizte pozícióját a leintésig. Mögé Lewis Hamilton hét századmásodperces lemaradással zárkózott fel, őt pedig a két Ferrari, Charles Leclerc és Sebastian Vettel követi a délutáni erőrangsorban. Az előző szabadedzést némi meglepetésre az élen záró Pierre Gasly ezúttal 5. lett, de csapattársánál most is gyorsabbnak bizonyult, Max Verstappen elé ráadásul még Lando Norris is beékelődött.

Daniel Ricciardo számára 15 perccel a leintés előtt ért véget a napi munka, amikor lelassult alatta a Renault a pályán, így az ausztrál már a bokszig sem jutott el, kénytelen volt félrehúzódni, ezzel rövid virtuális biztonsági autós szakaszt idézve elő. Ricciardo egyébként a 14. helyen zárt, közvetlenül Nico Hülkenberg előtt, azaz a Renault számára nem indult különösebben erősen a hétvége.

A második szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Valtteri Bottas Mercedes 1:26.732   25
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.801 0.069 35
3 Charles Leclerc Ferrari 1:26.929 0.197 30
4 Sebastian Vettel Ferrari 1:27.180 0.448 30
5 Pierre Gasly Red Bull-Honda 1:27.249 0.517 31
6 Lando Norris McLaren-Renault 1:27.546 0.814 38
7 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:27.562 0.830 32
8 Carlos Sainz McLaren-Renault 1:27.987 1.255 39
9 Alexander Albon Toro Rosso-Honda 1:27.997 1.265 38
10 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:28.002 1.270 32
11 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1:28.008 1.276 36
12 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:28.059 1.327 30
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:28.126 1.394 33
14 Daniel Ricciardo Renault 1:28.128 1.396 17
15 Nico Hülkenberg Renault 1:28.217 1.485 34
16 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:28.240 1.508 37
17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:28.294 1.562 28
18 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:28.794 2.062 26
19 Robert Kubica Williams-Mercedes 1:29.935 3.203 37
20 George Russell Williams-Mercedes 1:30.514 3.782 11
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: