Büntetés
Palmer: Verstappen megásta a saját sírját
A két éve még az F1-ben versenyző brit számára érthetetlen Max Verstappen viselkedése az időmérő után, mivel a telemetria szerint igenis elemelte a lábát a gázról. Időnként csendben kell lenni.
részletekVerstappen: Ha engem büntettek, Hamiltont is kellett volna
Úgy tűnik, vége a haverságnak, megkezdődött a pszichológiai hadviselés Hamilton és Verstappen között. A holland nehezményezi, hogy az ötszörös világbajnok saját szabálytalanságát megúszhatta.
részletekVilleneuve: Verstappen nem gondolkozott
Jacques Villeneuve szerint a pole-t megszerző, majd attól megfosztott Max Verstappen rossz példát mutat és nem gondolkozott, ugyanis szerinte a holland úgy is megszerezte volna az első rajtkockát, ha Bottas baleseténél visszavesz.
részletekDuplán büntették meg Leclerc-t
Bár eleinte nem is vizsgálták az esetet, végül két szankciót is kiosztottak a Ferrari-pilótájának: egyet az ütközésért, egyet azért, mert a Ferrari nem hívta bokszba sérült autóval.
részletekAlesi: Büntessék, aki a bukótérben száguldozik
Az aszfaltozott bukótér az utóbbi hetekben két súlyos F2-es balesetnél is döntő szerepet játszott. Anthoine Hubert az életével fizetett érte, de Szocsiban is hatalmas csattanás lett a végeredmény.
részletekHaas: Az a hülye marha versenybíró…
Formában volt az amerikai F1-es csapat főnöke az Orosz Nagydíj leintését követően, amikor kendőzetlenül kinyilvánította véleményét a pilótájára kiszabott öt másodperces büntetésről.
részletekGiovinazzi a daru kikerüléséről: Vigyáztam
Az olasz F1-es pilóta azt állítja, Szingapúrban kellő elővigyázatossággal kerülte ki a versenyen beküldött beavatkozó járművet. A versenybírák nem így gondolták, meg is büntették őt.
részletekRicciardo: Tönkretették a versenyem, lenne egy-két keresetlen szavam
Daniel Ricciardo durván kifakadt a stewardokra, miután még mindig nem sikerült megemésztenie a szombati kizárását az időmérő edzésről, amelyet az MGU-K túlzott energiafelhasználása okozott.
részletekVilleneuve: Leclerc büntetést érdemelt volna magnussenes manőveréért
Az 1997-es világbajnok szerint Leclerc-nek járt volna a büntetés, amiért leszorította Hamiltont a pályáról. Érezte azonban, hogy ott és akkor feszegetheti a határokat. Vezetése viszont csodálatos.
részletekStroll megvédte a vele ütköző Vettelt
A kanadai F1-es pilótától egy hetedik helyet vett el Vettel, amikor az Olasz Nagydíjon egy megpörgés után veszélyesen tért vissza a pályára. Stroll dühös, de egy szimpatizáló megjegyzést is elejtett.
részletekRaikkönen kétszeresen is megfizeti hibája árát
Kimi Raikkönen péntek után szombaton is a falban kötött ki Alfa Romeójával, gépe ráadásul komoly sérüléseket is szenvedett. Nem elég, hogy nem javíthatott rajtpozícióján, még meg is büntetik.
részletekRaikkönen támogatja az új büntetési rendszert
Az elmúlt hétvégén, hosszú idő után ismét előkerült a fekete-fehér csíkos zászló a Formula-1-ben. A száguldó cirkusz legrutinosabb pilótája támogatja a lépést, hogy ne rögtön büntetgessenek.
részletek