DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

„Nem örült, de Lewis elfogadta a büntetést”

Érdekes részleteket osztott meg a tavalyi Olasz Nagydíj kapcsán az F1-es steward, Garry Conelly, aki elárulta, milyen párbeszédet folytattak a Mercedes szankcionált brit versenyzőjével.

Az Olasz Nagydíj volt a 2020-as évad egyik legemlékezetesebb F1-es versenye, amelyet Pierre Gasly nyert meg, nem kis részben Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően. Történt ugyanis, hogy Kevin Magnussen félreállása miatt lezárták a bokszutcát a biztonsági autós fázis alatt, a Mercedes pilótája viszont ekkor látogatta meg a szerelőit kerékcserére. Emiatt stop-and-go büntetéssel sújtották, így a későbbi piros zászlós megszakítást követően a mezőny végére került, onnan zárkózott fel a pontszerzők közé.

Hamilton a megszakítás alatt meg is látogatta a felügyelőket, hogy miért is kapta a büntetést – most ezt a jelenetet és a szankció hátterét elevenítette fel Garry Conelly, aki a monzai hétvégén ott volt a stewardok között:

hamilton-monza-2020-dppi



„Lewis Hamilton behajtott a bokszutcába. Amint lezártuk a bokszutcát, a bejáratnál lévő két fénypanelen egyértelműen megjelent egy kereszt, ami jelezte ezt, aztán pedig alkalmaztuk a megfelelő szabályokat. És nem volt választásunk: a legtöbbünk nem szereti az ilyen kötelező büntetéseket” – magyarázta Conelly, akit a Motorsport.com idéz. „Valójában szinte az összes F1-es és egyéb steward nem ért egyet a kötelező büntetésekkel, de attól még azok ott vannak, jórészt a csapatok kérésére. És ez a kihágás egy stop-and-go büntetést jelentett Lewis Hamilton számára.”

Conelly elárulta: a hétszeres világbajnok végig roppant udvariasan viselkedett velük. „Lewis felpattant a rollerére a verseny megszakítása során, és meglátogatott minket. Lewis végig rendkívül tisztelettudó volt. Annyit kérdezett, hogy ’srácok, meg tudnátok magyarázni, miért kaptam büntetést?’. Mire mondtuk neki, hogy ’igen, mert akkor hajtottál be a bokszutcába, amikor az zárva volt’. Utána azt kérdezte, hogy meg tudjuk-e mutatni neki.”

„Mi pedig megmutattuk neki a visszajátszásokat a saját fedélzeti kamerájából. Rögtön ott volt előtte a figyelmeztetés az első panelen, majd utána a másodikon is. Azt mondta: ’oh, oké, elfogadom’, de hozzátette, hogy ’miért ilyen kemény a büntetés?’. Mi pedig elmagyaráztuk neki, hogy ez sajnos kötelező büntetés, nem volt más választásunk, mint ezt kiszabni rá. És bár nem örült neki, Lewis abszolút elfogadta ezt, és végig rendkívül udvarias volt, ahogy mindig, kiment a szobából és visszament az autójához.”

„Nincs kétségem felőle, hogy volt néhány szava a csapathoz, hogy miért nem figyelmeztették a rádión. De szerintem ez a tökéletes példa rá, hogy bármennyire is volt fájdalmas a döntés, Lewis és a csapat is elfogadta azt. Ez is azt mutatja, hogy ha meg tudunk magyarázni egy döntést, akkor azt el lehet fogadtatni azokkal, akiket ez sújt, és persze a szélesebb közönséggel is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: