DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem számított rá, de megbüntették Bottast a bokszhiba után

Háromhelyes rajtbüntetést akasztottak a második stájer edzésen a bokszutcában megpördülő finn nyakába a felügyelők. A Mercedes „valami újat” próbált a kihajtásnál, ennek lett az eredménye a baki.

Rendkívül bizarr jelenet játszódott le a Formula-1-es Stájer Nagydíj második szabadedzésén: Valtteri Bottas a bokszhelyéről indult a pályára, de mindössze néhány méter után megpördült a bokszutcában. Az incidens nem volt veszélytelen, mivel a McLaren garázsa előtt több szerelő is kint állt – nem véletlen, hogy főnökük, Andreas Seidl nem nézte jó szemmel a történteket.

Bottas az edzés után röviden értékelte a szürreális hibát: „Megpördültem. Kipróbáltunk valami újat a kijövetelnél, így volt némi változó a megszokotthoz képest a kerék kipörgését illetően, ezért forogtam meg” – idézi a mercedeses szavait a RaceFans.net szaklap,

bottas-boksz-2



A finn pilótát és a Mercedest a felügyelők is beidézték, ugyanis vizsgálták az esetet, de Bottas úgy gondolta, nem fogják büntetni: „Meglepődnék, ha lenne. Ez egy teljesen szokványos hiba. Biztos vagyok benne, hogy csak meg akarják érteni, mi történt.”

Nos, néhány órával a tréning vége után kiderült, hogy Bottas tévedett, ugyanis a felügyelők igenis szankcionálták a megmozdulást: háromhelyes rajtbüntetést kapott a versenyző a vasárnapi futamra.

Az indoklásból kiderült az is, mi volt az a „valami új”, amiről a pilóta beszélt: a felügyelők szerint Bottas arról beszélt, hogy mivel korábban időt veszített a kerékcserék utáni kihajtások alkalmával, most kipróbálták azt, hogy kettes fokozatban indul el. Emiatt viszont a vártnál nagyobb volt a kerék kipörgése, így elveszítette az irányítását az autó felett, a stewardok pedig ezt veszélyes vezetésnek ítélték meg – főleg úgy, hogy dolgoztak szerelők a bokszutcában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: