DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Bottas: Mindenki próbál kicseszni veled ebben a sportban

Túlzottan keménynek érzi a pénteki bokszbakija után kapott háromhelyes rajtbüntetést a Mercedes finn F1-es pilótája, aki szerint a riválisok panaszkodása váltotta ki a szankciót.

Bizarr hibát produkált Valtteri Bottas a Stájer Nagydíj második pénteki edzésén: a bokszhelyéről való indulás után pörgött meg a finn. Mivel a McLaren garázsa előtt rengeteg szerelő állt kint, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset, a felügyelők azonban így is háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a finnt, aki egyébként azzal kísérletezett a Mercedesszel együtt, hogy második fokozatban próbált meg elindulni.

bottas-stajergp-1



Amikor a szombati kvalifikáció után elért második helyezése – ami persze ötödik rajthelyet jelent majd a vasárnapi futamra – utáni sajtótájékoztatón (amelyen a Formula.hu is részt vett) arról kérdezték Bottast, jogosnak-e érzi a szankciót, a pilóta így felelt:

„A személyes véleményem az, hogy nagyon kemény ez a büntetés. Egy pillanatig sem gondoltam utána, hogy büntetés fog járni érte. De persze a többi csapat, amint esélyt lát erre, panaszkodni kezd, hogy ez túl veszélyes, és így tovább, úgyhogy megbüntettek minket. Így megy ez. Mindenki megpróbál kicseszni veled ebben a sportban. Persze, nyilván veszélyes tud lenni ez, ha sokan állnak a bokszutcában, de…”

Bottas azt is elmagyarázta, mivel próbálkoztak a bokszkiállás után: „Egyértelmű, hogy kifogott rajtam, nem számítottam ilyesmire a bokszutcában. Úgy döntöttünk, kipróbálunk valami újat az indulásnál azzal, hogy második fokozatba rakom, mert olykor a magasabb fokozattal és az alacsonyabb fordulattal kezelhető, mivel a kerék kipörgése nem annyira agresszív az első szakaszban. De aztán amint kipörgött a kerék, az kifogott rajtam: talán a bokszutca egyes ívei még nedvesek voltak a korábbi szemerkélés miatt, és nem tudtam megfogni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: