DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

AstonMartin

Vettel a felhordott por miatt csúszott ki

Az Aston németje nagy körön volt, de a Q1 végén elúszott az autója a poros részen és ezzel eldobta a jó eredményét. Az autó viselkedése tetszett neki, sajnálja, hogy ilyen szerencsétlenül járt.

részletek

Vettel: Néha még Fernando is hibázik

Tiszteletlennek tartja Alonso Hamiltonra tett spái megjegyzését a négyszeres világbajnok: a britet az egyik legkorrektebb versenyzőnek tartja. Vettel arról is beszélt, a mai világban családja nem engedhetné meg, hogy versenyző legyen belőle.

részletek

Krack: Vettel nem lazít, nem rá vallana

Az Aston Martin csapatfőnöke elárulta, hogy a négyszeres világbajnok továbbra is keményen dolgozik a csapat sikeréért, és folyamatosan tanácsokkal látja el az istállót a 2023-as autóval kapcsolatban.

részletek

Alonso kifakadt az Alpine-ra: Minden Piastriról szólt

Vettel visszavonulásának bejelentését követően Fernando Alonso rögtön le is csapott az Aston Martin felszabaduló ülésére. A spanyol most elárulta, hogy az Alpine-t igazából csakis Piastri érdekelte.

részletek

Vettel: Ha jó a rajthelyünk, túl tudunk élni

A négyszeres világbajnok szerint az F1-es Belga Nagydíj ismét megmutatta, hogy főleg az időmérős tempót illetően kell javulnia az Aston Martinnak, mert a versenyen már újra erősek voltak.

részletek

Vettel: A legjobbakat kívánom Danielnek

Az idény végén visszavonuló német már nagyon várja pályafutása utolsó versenyeit, ugyanakkor szomorúan vette tudomásul egykori csapattársa menesztését, aki szerinte ennél sokkal többre képes.

részletek

Aston Martin: Alonso nem első számúként jön

Fernando Alonso és Lance Stroll egyenlő státuszban lesznek az Aston Martinnál, a kétszeres bajnok nem a kivételezett helyzet és pénz miatt jött – állítja Mike Krack, aki szerint a spanyol, ha úgy nézzük, még csak 31 éves.

részletek

Hill: Nem tudom elképzelni, hogy működjön az Alonso–Aston

Az egykori világbajnok szkeptikus, hogy Fernando Alonso és Lawrence Stroll össze fog-e férni egymással. Nem érti, valószínűleg utolsó csapatának miért az Aston Martint választotta a spanyol, de nem hiszi, hogy a pénz beszélt.

részletek

Fittipaldi: Alonsónak esélye van a harmadik bajnoki címre

A kétszeres világbajnok brazil értékelte a kétszeres bajnok spanyol pilótát. Úgy érzi, Alonso jelenlegi vezetésével simán esélyes lehetne újra elhódítani az év végi elsőséget. A kérdés az Aston lesz.

részletek

Alonso elárulta, hány évre írt alá az Aston Martinnal

A kétszeres F1-es világbajnok bejelentésekor csak „többéves szerződést” említett a közlemény, a spanyol azonban most elhintette, meddig biztos a versenyzése a száguldó cirkuszban.

részletek

Kénytelen a hátsó szárnyon spórolni az Aston a költséglimit miatt

A Magyar Nagydíjon bemutatott különleges hátsó szárny egyértelmű előrelépés, mégsem gyárt belőle a csapat verziót a különféle mértékű leszorítóerőt igénylő pályákra – kizárólag spórolási megfontolásból.

részletek

Alonso érzi, hamarosan lejár a szavatossága

Negyvenegy évesen még mindig csúcsformában vezetni nem éppen gyakori a Formula-1-ben. Fernando Alonso jóval frissebbnek érzi magát, mint négy éve, de tudja, ez már karrierje hajrája.

részletek