DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

AmerikaiNagydíj

„Marquez egy lépéssel a többiek fölött áll”

Ez a véleménye Alberto Puig Repsol-menedzsernek, aki szerint a kettős látása után visszatérő spanyol az elmaradó győzelem ellenére is megmutatta vasárnap, ki a COTA királya.

részletek

Bastianini: Harcba tudunk szállni a vb-címért

Bár szatellit csapatnál versenyez és egyéves specifikációjú Ducatin ül, mégis a Gresini Racing motorosa lett idén az első duplázó: a vb-éllovas olasz szerint minden pályán erősek lehetnek.

részletek

Martin vezetésével Ducati-tarolás az időmérőn

Három ezred döntött az Amerikai GP kvalifikációján, amelyen az első öt helyet elhozták a bolognaiak. Quartararo bukással együtt hatodik, Marquez kilencedik, a vb-éllovas Aleix Espargaro a 13. helyen.

részletek

Toto Wolff elégedett a második hellyel

Bár a Mercedes egész hétvégén kiválóan dolgozott, mégsem tudták maguk mögé utasítani a bajnoki éllovas Max Verstappent. Toto Wolff összességében mégis elégedett.

részletek

Horner: Tényleg nem gondoltam, hogy kihúzzuk a végéig

Mindkét Red Bull a dobogón végzett Austinban, annak ellenére, hogy úgy tűnt, ezen a pályán a Mercedesnek áll a zászló. Christian Horner bár bizakodott, nem hitte, hogy Verstappen maga mögött tudja tartani Hamiltont.

részletek

Hamilton: Mindent beleadtam, de a Red Bull ma gyorsabb volt

Az utolsó kanyarig küzdött a győzelemért Lewis Hamilton az USA Nagydíjon, de nem tudott holland riválisa elé kerülni. Hosszú idő után először nem Mercedes nyert Austinban.

részletek

Pirelli: Új a pálya, sok a kérdőjel

Az F1 utoljára 2019-ben járt az Egyesült Államokban, ennek eredményeként pedig Mario Isola úgy véli, a hétvégére vonatkozóan akad néhány kérdőjel az abroncsokkal kapcsolatban.

részletek

Austin is halasztva, tovább csúszik a szezonkezdés

Ahogy arra számítani lehetett, a MotoGP szervezői bejelentették, hogy az április elejére kiírt Amerikai Nagydíjat sem tudják megrendezni az eredeti időpontban a koronavírus-járvány miatt.

részletek

Grosjean autót tört, Vettel forgott, Hamilton tempót diktált délután

Az első edzés az austini F1-es hétvégén a Ferrariról és a Red Bullról szólt, de látszott, a Mercedes sok minden mással is foglalkozott a teljesítményen kívül. Jöhetett a második gyakorlás, ahol reálisabb képet várhattunk az erőviszonyokról.

részletek

Hamilton a családdal hangol a hatodik vb-címre Austinban

Noha vasárnap már 4 pont megszerzésével bebiztosíthatja, Lewis Hamilton egyelőre óvatos a hatodik vb-címmel kapcsolatos kijelentéseket illetően, ugyanakkor elárulta: készül arra, hogy vasárnap Austinban megtörténhet a bajnokavatás. A Mercedes britje szerint a végjáték semmivel sem könnyebb, mint amikor az utolsó méterekig kellett harcolnia a titulusért.

részletek

Ez történt az USA Nagydíj pénteki szabadedzésein

Szokatlan hidegben készülődött az F1 mezőnye az austini hétvégére, ahol viszont már túl voltak a 2021-es szabályok megismerésén. Jöhetett a hétvége érdemi, pályán zajló része a szabadedzésekkel.

részletek

Újabb amerikai csapatot, versenyzőt és futamot is szívesen látna a Liberty az F1-ben

A Liberty Media továbbra sem tett le arról, hogy egy második amerikai versennyel bővítse a versenynaptárat, ráadásul szerintük a nézettséggel ennek egyre inkább meg is alapoznak, mert az Egyesült Államokban több F1-rajongó van, mint azt sokan gondolnák.

részletek